Tóth Imre: A Nyugat-Magyarországi kérdés 1922-1939; Diplomácia és helyi politika a két háború között - Dissertationes Soproniensis 2. (Sopron, 2006)

III. DIPLOMÁCIAI KAPCSOLATOK ÉS A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI TÉRSÉG STÁTUSZÁT ÉRINTŐ VITÁK AZ 1920-AS ÉVEKBEN

A lavinát mégis maga Ambrózy indította el, aki korábban a Ballhausplatzon megemlítette, hogy Magyarország nem gondol az osztrák-magyar határ megváltoztatására, mivel abba „az országban mindenki beletörődött." Kijelentésére annak idején a somfalvi incidens és a nemzetgyűlési választások előkészületei adtak az indítékot. Akkoriban - mint láttuk - híre kelt, hogy bizonyos burgenlandi és magyar területvédő szövetségek között nagyon is meghitt kapcsolatok szövődtek, sőt esetleg a magyar kormánynak is szándékában állt volna egy Burgenland elleni rajtaütést végrehajtani, vagy radikális hazai nacionalistákkal végrehajtatni. E hírek alaptalanságát bizonyítandó cáfolta Ambrózy a Burgenlandra vonatkozó magyar igényeket.

230 A követ Franz Peter külügyi titkárnak - a határ mellett működő levente egyesületeket ért osztrák vádakra reagálva - azt is megerősítette, hogy a magyar irredentizmus nem nyugati, hanem egyéb irányok felé érdeklődik, Ausztriának tehát semmi oka sincs rá, hogy például a leventemozgalom miatt aggódjon.

231 Ezt osztrák részről - lényegében helyesen - úgy értékelték, mintha az a magyar kormány felhatalmazása alapján hangzott volna el, és Seipel is ilyen értelemben hivatkozott rá a parlamentben.

232 Idehaza - az ügy körül kibontakozó belpolitikai támadásra kényszerűen reagálva Walko Lajos külügyminiszter, a parlament külügyi bizottságában 1927. december 17-én cáfolta, hogy Magyarország valaha is tett volna a Seipel-nyilatkozattal megegyező tartalmú nyilatkozatot. Kijelentette, hogy a kancellár szavai félreértésen alapultak és a bécsi magyar követ egyik korábbi - Sopron státuszát érintő - kijelentésére vezethetők vissza. Sopron magyar birtoklásának jogalapja - mondta Walko - az a nemzetközi egyezmény nyomán megtartott népszavazás volt, melynek során a lakosság meggyőző többsége Magyarország mellett döntött. Burgenland többi részére a velencei egyezmény nem írt elő népszavazást, így hát ilyenre sor sem került. Ausztria tehát nem rendelkezik olyan jogcímmel Burgenlandra, mint amilyennel Magyarország rendelkezik Sopront illetően. Bár Magyarország - más lehetősége nem lévén - törvénybe iktatta a trianoni szerződést, ez nem jelenti azt, hogy az elveszett területekről egyszer s mindenkorra lemondott volna, és ne kísérelné meg békés eszközökkel visszaszerezni azokat. Walko hozzátette, hogy a kormány az Ausztriához fűződő baráti viszony miatt nem kíván határozott cáfolatot kiadni Seipel beszédével kapcsolatban, de meg fogja ragadni az alkalmat, hogy az ügyet elsimítsák.

233 Utóbbit a kormány már javában gyakorolta. Kisebb vargabetűk közbeiktatásával igyekezett megnyugtatni az osztrákokat, hogy szó sincs a burgenlandi kérdés napirenden tartásáról. Ambrózy először Louis-Charles Pineton Chambrun bécsi francia követnek jelezte, odahaza mindenki tisztában van vele, hogy Burgenlandot Magyarország nem szerezheti vissza. A gróf ezt a nyilatkozatot továbbadta Franz Péternek, aki a magyar követtől telefonon érdeklődött, vajon Chambrun helyesen továbbította-e kijelentését. Erre Ambrózy igennel válaszolt.

234 A feszültséget csillapító lépések hatását azonban csaknem nyomban romba döntötte néhány újságcikk. Milotay István lapja, a Magyarság december 18-án közölt írása bírálta a kormány magatartását, és visszakövetelte az elszakított nyugat-magyarországi területeket. „Nem tudjuk - így a cikk -, hogy a magyar kormány tényleg lemondott-e a magyar szent korona egyik legszebb darabjáról, és ha lemondott, milyen körülmények között és formában tette azt, de azt tudjuk, hogy 230 A bécsi német követség jelentése, 1927. december 22. PAAA, II. b, Bd. 4, Pol. 6, II. Oe. 1893, (K274523). 231 Ambrózy reagálása eredendően Julius Deutsch parlamenti felszólalásával állt összefüggésben, de még a nyár folyamán Peter is megismételte a levente mozgalomra vonatkozó felvetéseket (Követi jelentés, Bécs, 1927. június 17. MOL, KÜM, K 64, 1927-20-272) 1927. november 26. MOL, KÜM, K 63, 1927-20/7-4716. 232 A német külügyminisztérium tájékoztatása római, párizsi, belgrádi és prágai követségeinek. Berlin, 1928. január 21. PAAA, IL b, Bd. 4, Pol. 6, Oe. 35. Ang. II, (K274537). 233 Idézi: Pester Lloyd, 1927. december 17. 234 Hans Schoen budapesti német követ jelentése, 1927. december 3. PAAA, II. b, Bd. 4, Pol. 6, II. Oe. 1818, (K274511).