Tóth Imre: A Nyugat-Magyarországi kérdés 1922-1939; Diplomácia és helyi politika a két háború között - Dissertationes Soproniensis 2. (Sopron, 2006)
III. DIPLOMÁCIAI KAPCSOLATOK ÉS A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI TÉRSÉG STÁTUSZÁT ÉRINTŐ VITÁK AZ 1920-AS ÉVEKBEN
figyelmeztetett, hogy a radikálisok hihetetlenül jól szervezettek és az egész közigazgatási apparátust szétrombolhatják. Ez utóbbi Burgenlandra nézve rendkívüli veszélyek forrása lehetett volna. 176 1923. szeptember 6-án Alfred Grünberger külügyminiszternek írt jelentésében arról tájékoztatta főnökét, hogy a puccsveszély elhárultáról szóló hivatalos nyilatkozatok egyáltalán nem győzték meg. Hornbostel Tahy László bécsi magyar követtel tárgyalt a magyar belpolitikai helyzetről, aki pedig mindent megtett, hogy a kormány stabilitását illetően megnyugtassa beszélgetőpartnerét. A szélsőjobboldali hatalomátvételről szóló híreszteléseket megpróbálta a kisantant számlájára írni. Véleménye szerint a környező államok a londoni Cityben kialakult kedvező hangulatot akarják elrontani, hogy Magyarország így elessen a várva várt népszövetségi kölcsöntől. Tahy azonban ezzel a magyarázatával nem aratott átütő sikert Hornbostelnél, aki úgy látta, hogy a kormány „gúzsba kötve kénytelen táncolni", mert nem érdeke, hogy a szélsőségesek akcióiról (a Nyugat-Magyarországon, Budaörsön és a választások alkalmával tett szolgálataik miatt) fellebbentse a fátylat. 177 Az 1923-as év eseményei (közöttük pl. Gömbös kiszorítása a kormánypártból) a valóságban Bethlen és a kormánya helyzetének megszilárdulását jelezték. A szélsőjobboldaltól elhatárolódó miniszterelnök megerősítette az Egységes Párton belüli pozícióját, a radikálisokkal szemben bírta a kormányzó támogatását, s nem utolsó sorban mellette álltak Nyugat-Európa tekintélyes kormányai is. A szélsőséges csoportok nem voltak abban a helyzetben, hogy ismét a hatalom centrumának közelébe verekedjék magukat. Hornbostel és mások félelmeit ezért - ha nem is teljesen alaptalannak - túlnyomórészt eltúlzottnak tekinthetjük. Az osztrákokat viszont az is nyomasztotta, hogy a magyarországi radikálisok szoros kapcsolatot tartottak fenn német ultrareakciós körökkel. Héjjas, Gömbös és társaik 1922 tavaszán és nyarán valóban közvetlen érintkezésben voltak az Erich Ludendorff tábornok és Gustav von Kahr 178 nevével fémjelzett csoportokkal, s e kapcsolatok következményeként találtak menedékre Magyarországon Matthias Erzberger centrumpárti német pénzügyminiszter radikális jobboldali német gyilkosai is. 1922. február 22-én, a Nyugat-Magyarországon tartózkodó felkelők között, az őket meglátogató Páter Zadravecznek alkalma is volt találkozni a gyilkosság elkövetőivel. 179 A két állam szélsőségeseinek együttműködése épp a burgenlandi kérdés kapcsán érintette a legközvetlenebbül a bécsi politikusokat. Budapesti osztrák diplomaták tudomása szerint a német jobboldal radikálisai annak idején intranzigens magatartást tanúsítottak Burgenland osztrák bekebelezése ellen, amit politikai érvekkel támasztották alá. Úgy vélték, ismét a vörös veszedelem rémét ébresztené fel Magyarországon, ha az ellenforradalmi rendszer helyzetét a nyugati megyék elcsatolásával gyengítenék. Álláspontjuk szerint ezért teljes fegyverzettel kellett volna támogatni a békeszerződésekkel szembeni magyar ellenállást. A német radikálisok 1920 táján olyan - Bajorországot és Ausztriát integráló - délnémet állam létrehozásáról is álmodoztak, mely szoros szövetségben állt volna az ellenforradalmi Magyarországgal. A vállalkozás érdekében aktívan támogattak volna egy Ausztriában végrehajtott puccsot is a szociáldemokrata Renner kormánya ellen. Az akcióhoz Burgenland átadásával kívánták a magyar támogatást megszerezni. 180 Német nemzeti körök 176 Simon Elemér főispán azzal igyekezett megnyugtatni Hornbostelt, hogy a nehézségek nem Sopronban, hanem a fővárosban érzékelhetőek. Hornbostel jelentése, 1923. augusztus 30. ÖStA, AdR, NPA, Kt. 795 Liasse Ungarn 2/3. 136/pol. 177 Hornbostel jelentése, 1923. szeptember 6. ÖStA, AdR, NPA, Kt. 795, Fol. 512-514. 1,8 A köztársaság-ellenes, néppárti Gustav Ritter von Kahr (1862-1934) bajor miniszterelnökként (1920-1921) menedéket biztosított a Weimari Köztársaság szélsőjobboldali ellenzékének. A „vörös Berlin" ellenében az NSDAP-t is igyekezett megnyerni céljainak. Miután a Weimari Köztársaság 1921 szeptemberében a Versailles-i béke előírásainak megfelelően leszerelte a szélsőjobboldali fegyvereseket, leköszönt miniszterelnöki posztjáról, de 1922-ben változatlanul ellenállást fejtett ki a köztársaság ellen. 179 Zadravecz 1967. 179. o. 180 Schlag 2001. 353. o.
