Tóth Imre: A Nyugat-Magyarországi kérdés 1922-1939; Diplomácia és helyi politika a két háború között - Dissertationes Soproniensis 2. (Sopron, 2006)
II. ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉS
erőnövekedése miatt lépett fel az osztrák függetlenség érdekében. A Pax Gallica szerves részét képező francia-német rajnai határ elvetése 105 és egy esetleges osztrák-német egyesülés, minden egyéb korlátozás ellenére, hosszabb távon Németország hegemón pozícióinak visszanyerését, sőt megerősödését vonta volna maga után. Az emiatt elfogadtatott Anchluss-tilalom azonban újabb - bár jóval kisebb - problémát involvált a győztesek körében: mivel lehet a válságban vergődő Ausztria életfeltételeit javítani, és az országra köszöntő destabilizációt megállítani? E célra kiválóan megfelelt az a nyugat-magyarországi térség, amelynek hovatartozása körül, mint láttuk már a korábbi évtizedekben kifejlődött némi polémia. Bár a terület magyar birtokban volt, a fegyverszünet után felcsillant osztrák reményeket, és velük együtt felélénkülő aspirációkat egyre többen kezdték megfogalmazni. A parlament 1918. október 21-i ülésén a nagynémet párt 106 részéről követelték, hogy a Lajtán túli [értsd: osztrák nézőpont szerint - T.L] német területek Ausztriához tartozzanak. A nagynémet radikális párt (Deutschradikale Reichspartei) október 26-án kiadott programja ugyancsak tartalmazta, hogy Bécs keleti hátországát, már csak a nemzeti önrendelkezés elvei alapján is biztosítani szükséges. Több parlamenti és azon kívüli megnyilvánulásban összekapcsolták a terület iránti igényt, Bécs katasztrofális ellátási gondjainak orvoslásával. Az Osztrák Államtanács 1918 novemberének elején dolgozta ki a Német-Ausztria eljövendő határait tartalmazó részletes javaslatát, melyet november 12-én terjesztett a parlament elé. Az elaborátum pontosan körül írta a Pozsony, Sopron és Vasmegye, valamint a Fertő-vidék azon településeit, melyet az osztrák állam magának követelt. 107 Az osztrák kormány mindemellett óvatosan igyekezett eljárni a kérdésben, nehogy a magyar-osztrák kereskedelmi kapcsolatokat és tárgyalásokat megzavarják. Végül is november 22-én olyan államnyilatkozat született, melyben önrendelkezési jogot követeltek, a területek leválasztásáról azonban nem tettek említést. Ez a határozat gyakorlatilag a kérdés elhalasztását jelentette. 108 1918. december 5-én osztrák szabadcsapatok mégis kísérletet tettek a terület egy részének birtokba vételére. Egy napra sikerült is megszerezniük Lajtaújfalut (Neufeld a.d. Leitha) és Nagymartont (Mattersburg), ahol kikiáltották „Hienzenland" köztársaságot. A próbálkozás azonban - a Sopronból odaérkező karhatalom közreműködésével - már másnap elvetélt. Az akciótól az osztrák kormány is elhatárolta magát. Szintén 1918 decemberében mondta ki a Deutscher Volksrat für Westungarn Nyugat-Magyarország autonómiáját. 1919. január 29-én pedig a magyar kormány is határozott arról, hogy önrendelkezési jogot ad a terület német lakosságának. A VI. sz. néptörvény értelmében a Magyarországon lakó német ajkú magyar állampolgárok egységes nemzetet alkotnak, s az összefüggő területeken autonóm jogterületeket képeznek. Autonóm ügyekben önálló német, közös ügyekben a magyarországi közös országgyűlés rendelkezik döntési jogkörrel. A végrehajtó hatalmat német minisztériumok és kormányzóságok képviselik. 109 Nyugat-Magyarország kérdésével a nemzetközi szintéren elsőként Archibald C. Coolidge, az amerikai békeküldöttség Bécsben járt tagja hozakodott elő, még 1919 januárjában. Coolidge a terület Ausztriához csatolásáról küldött jelentéseket a konferenciára, ahol 105 A rajnai határra és a Saar-vidék bekebelezésére vonatkozó terveket az angol és az amerikai diplomácia utasította el, az általa létrejövő francia túlhatalom megakadályozása érdekében. Az angolszász hatalmak gazdasági és politikai (pl. Németország felhasználása a bolsevizmus ellen) érveket is fel tudtak sorakoztatni a francia javaslatok ellenében. 106 Deutschösterreichische Unabhängigkeitspartei részéről Ferdinand Freiherr von Pantz (nagybirtokos, Reichsrat-képviselő 1907-ben, 1918-19-ben az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja) tett javaslatot a terület megszerzésére. Lásd Schlag 2001. 104. o. 107 A dokumentumot idézi: Schlag 2001. 106-109. o. 108 Soós 1971. 11-12. o. 109 A város magyar vezetése (Thurner Mihály polgármester) féltette az intézkedéstől a magyar érdekeket, ezért különleges jogi státusz megteremtését követelte a kormánytól. Thurner Mihály: Emlékirat Sopron magyarságának és németségének sorsáról. Sopron, 1919, s. n. (Rábaközi Nyomda), 10-11. o.
