Tóth Imre: A Nyugat-Magyarországi kérdés 1922-1939; Diplomácia és helyi politika a két háború között - Dissertationes Soproniensis 2. (Sopron, 2006)

VI. A HARMINCAS ÉVEK VÁLTOZÁSAI A REGIONÁLIS POLITIKÁBAN

lap közölte. A vasárugyár számára kétséges volt, meg tudja e tartani ausztriai piacait, ha a szerződést aláírják. Egyik legnagyobb sérelmük az volt, hogy a magyar kormány, osztrák igényekre reagálva egyes refakcia, vagyis fuvardíjkedvezmény alá eső iparcikkek kontingentálását javasolta tárgyalópartnerének. A kiviteli feltételek romlása azért is nagy károkat okozott, mert előállított termékeik majd mindegyikét Ausztriába (Grazba) exportálták. A kiviteli lehetőségek beszűkülése nagyarányú munkanélküliséggel is fenyegetett. Hasonló gondokkal küszködött a soproni téglaipar is. Az Első Soproni Téglagyár szintén beadványban ecsetelte az iparág súlyos helyzetét. Az építőanyag-gyártásnak már a határok átrendezése is komoly károkat okozott. Burgenland elcsatolása a természetes piac elvesztését jelentette számára. Az érintett vállalatok 1921 óta elkeseredett küzdelmeket folytattak a vám- és fuvarhátrányok ellensúlyozása érdekében. A kilátásba helyezett tetemes vámelemelés azonban a szakadék szélére sodorta a gyárakat. A békekötések előtt több mint 3000 munkást alkalmaztak a téglagyárak.

690 Ez a szám később a felére zsugorodott, s a válság beköszöntével további elbocsátásoktól lehetett tartani. A munkanélküliség növekedése már a város számára is nyomasztó volt. Thurner Mihály Jobb Rezső követségi tanácsos által azonnal továbbította a soproni vállalatok panaszait a tárgyalásokat folytató Ferenczy Izsó államtitkárnak bécsi szállására.

691 Hasonlóképpen igyekezett interveniálni Bud János kereskedelmi miniszternél Budapesten, és a problémáról tájékoztatta Bethlen Istvánt is, kérve, hogy a miniszterelnök vegye pártfogásába a Civitas Fidelissimát. Feliratában kezdeményezte, hogy az osztrák kormánnyal folyamatban lévő kereskedelmi tárgyalások során vegyék figyelembe a soproni ipar érdekeit.

692 A levelekre kevés biztatás érkezett. A piacok elveszni látszottak, a kereskedelmi kapcsolatok mélypontra süllyedtek a kishatárforgalomban és államközi szinten egyaránt. A cégek, melyek nagy energiákat fektettek abba, hogy a Nyugat-Magyarország elcsatolása révén elvesztett piacaikat visszahódítsák, nem tehettek egyebet, minthogy kétségbeesetten várták a fejleményeket. Eredmények azonban nem nagyon mutatkoztak. Az osztrák állam vonakodott a kívánt áron átvenni a magyar mezőgazdaság termékeit, és további intézkedéseket hozott a mezőgazdasági termékek csempészetének megakadályozására. A feszültség nehezen enyhült, amit a Bécsben megjelenő Tagespost és az osztrák külkereskedelem-politikát bíráló Pesti Hírlap szóváltása egy évvel későbbről is tanúsít. A Tagespost hűvös hangvételű kommentárjában világosan kifejtette az osztrák álláspontot: „(...) Nos, mi biztosan nem kívánjuk rontani a magyar piac helyzetét, nem vagyunk azonban hajlandók magas áron átvenni mindazt, amit belföldön mélyen áron alul adnak el. Gondoljunk csak arra, hogy Sopronban egy kiló marhahús a hentesnél csak alig több mint egy schillingbe kerül, az élő állat pedig olyan nevetségesen olcsó, hogy a magyar termelők már a teljes kétségbeesés szélén állnak. Vajon ezért a helyzetért Ausztria a felelős?"

693 A magyar export mellett a határ menti települések életfeltételei is megnehezültek. Sopron bajain ezúttal a forrásszerzés hagyományos módjai sem segítettek. A város vezetése 1931 augusztusában Wekerle pénzügyminisztert próbálta megnyerni, hogy az általa tervezett nyugdíjas tisztviselő-otthont Sopronban építsék föl. A polgármester arról panaszkodott, hogy Sopron elvesztette mögöttes területeit. Száznál is több olyan községet csatoltak el mellőle, melynek lakossága azelőtt a városban szerezte be a szükséges termékeket. Az elcsatolás óta Sopron „oly rettenetes válsággal küzd, hogy minden pillanatban a teljes összeomlástól 690 Soproni vállalatok a beadványa a polgármesterhez az osztrák-magyar kereskedelmi tárgyalások ügyében, 1931. március 4. Sl, SVLt, 1404. a, Biz./1931. 691 Jobb közbenjárását kérte 1931. március 4. majd 27-én is. Lásd uo. 692 Uo. 693 Tagespost, 1932. augusztus 13.