Tóth Imre: A Nyugat-Magyarországi kérdés 1922-1939; Diplomácia és helyi politika a két háború között - Dissertationes Soproniensis 2. (Sopron, 2006)
V. A HARMINCAS ÉVEK DIPLOMÁCIAI KAPCSOLATAI A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI PROBLÉMA NÉZŐPONTJÁBÓL
l-jén elhangzott milánói beszédét, melyben hárommillió, a határokon kívül rekedt magyarról szólt. A hazai közvélemény azonnal a revízió lázában kezdett égni, és szinte rögtön hírek röppentek fel Fiume és Burgenland visszaadásáról is. 680 Mussolini valójában már nem volt olyan helyzetben, hogy Közép-Európában önmaga osszon igazságot. A terepet kénytelen volt átadni Berlinnek, ahol viszont - ha eddig lett volna is bármi kétség ezzel kapcsolatban - a legnagyobb ellenállás leküzdésével eldőlt a magyar kompenzáció kérdése is. Bár, mint látni fogjuk, Magyarországon nem mondtak még le teljesen arról, hogy az egyesülésbe való beleegyezésért ellentételezéshez lehet jutni, valójában ennek az esélye minimálisra csökkent. Burgenland mindesetre a továbbiakban nem képezhette semmiféle kompenzáció tárgyát. Németország megerősödésével és a magyar külpolitikai orientáció Berlin felé fordulásával párhuzamosan viszont a hazai szélsőjobboldal gazdagította új nézőpontokkal a problémát a harmincas évtizedben. A nácikkal rokonszenvező magyarországi mozgalmak és pártok képviselői nagyjából a hivatalos politika irányvonalát követték Burgenland ügyében, legfeljebb azzal a különbséggel, hogy az Anschluss-szal kapcsolatos kompenzációs igényeiknek jóval otrombább módon adtak hangot. A Nemzeti Szocialista Párt (Legitimista Mozgalom) nevében Hehs Aladár vezér és helyettese, Martini Róbert például levélben fordult a birodalmi kancellárhoz, hogy tegye lehetővé Burgenland [értsd: Nyugat-Magyarország - T. I.] visszatérését Magyarországhoz. Kifejtették, hogy nem ismerik el a fenyegetés alatt aláírt békét, és nem hajlandóak lemondani az ezeréves Magyarország egyetlen kövéről sem. Ausztriának felrótták, hogy „közös ellenségeinktől" - akik egyben a német nép halálos ellenségei is - elfogadták Sopron és Vas megyék nyugati részét ajándékba. Az átcsatolást semmiféle érvvel nem lehet alátámasztani - írták -, Burgenland a történelemben soha sem létezett, magát a nevet is marxista „boncok" találták ki, hogy a hullarablást legitimálják. 681 Levelükben kijelentették, hogy a terület sem Ausztriát, sem Németországot nem illeti meg, s arra biztatták Hitlert: itt tegye meg az első lépéseket a párizsi rendelkezések széttörésére. A levelet kommentáló Pester Lloyd némi malíciával megjegyezte: az említett urakat láthatóan nem zavarja, hogy Burgenland ma még osztrák terület, és a német kancellárnak nincs felette rendelkezési joga. Az Anschlusst már tényként kezelik, és sietnek jó előre bejelenteni igényüket Nyugat-Magyarországra. A lap szerint Hitlernek célszerű lenne magyar barátai előtt is világossá tenni, hogy osztrák államterület sorsáról nem intézkedhet 682 A magyarországi nemzetiszocialistáknak mindazonáltal azzal is meg kellett küzdeniük, hogy a velük rokon, mintaképüknek tekintett német horogkeresztes mozgalom propagandatevékenységét könnyen azonosították az ország integritását megkérdőjelező pángermán agitációval. A nyugat-magyarországi Östör József a képviselőház 1934. január 17-i ülésén figyelmeztette Festetics Sándorokat: irányzatukat nem képviselhetik anélkül, hogy Csonka-Magyarország integritásával ellentétbe ne kerülnének. Östör szerint a mozgalomhoz a nyugati határszélen, Mosón, Sopron megyékben sokan azért csatlakoznak, mert „Ausztria Németországgal csatlakozva, a nyugati részek Németországhoz fognak kerülni" A képviselő úgy tudta, Győrhöz egészen közel is azzal agitálnak a nyilaskeresztes mozgalom mellett, hogy ha politikájuk sikerre vezet, egészen a „vizek városáig" fog majd terjedni Németország határa. 683 680 Adolf Kunz követségi tanácsos jelentése, 1936. november 21. In Tilkovszky 2002. 152-153. o. r>81 Beszámoló a Nemzetiszocialista Párt [Legitimista mozgalom) leveléről, 1933. november 12. Kt. 800. Liasse Ungarn 2/21. 1933. 26663/13. 1 682 Pester Lloyd 1933. november 27. 683 Östör József felszólalása az országgyűlés képviselőházának 233. ülésén, 1934. január 17. In Östör József: Közpályám. III. köt. Beszédeim az 1931- 1935-i országgyűlésen. [Kézirat, 1940.] 240-241. o.
