Tóth Imre: A Nyugat-Magyarországi kérdés 1922-1939; Diplomácia és helyi politika a két háború között - Dissertationes Soproniensis 2. (Sopron, 2006)

V. A HARMINCAS ÉVEK DIPLOMÁCIAI KAPCSOLATAI A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI PROBLÉMA NÉZŐPONTJÁBÓL

fennálló német viszony megzavarására törekednek, de más újságokra - különösen saját pártjának lapjaira - ez egyáltalán nem mondható el. Hozzátette: neki nem jut eszébe a tisztességes Magyarországot felelőssé tenni a németbarátnak egyáltalán nem nevezhető magyar zsidó sajtó kijelentései miatt.

668 A német-magyar kapcsolatokra való tekintettel a német fővárosból valamelyest mégis mérsékelni óhajtották a Magyarország felé irányuló propagandát. Legalábbis el akarták kerülni annak látszatát, hogy a hangulatkeltést Berlinből gerjesztik. Bár a következő hónapokban is németországi hetilapok, újságok tömege árasztotta el elsősorban Sopron és Kőszeg szállodáit, kávéházait,

669 a német kormány igyekezett ezektől az akcióktól távol tartani magát. A Német Távirati Iroda egyik munkatársán keresztül is próbálták megnyugtatni a magyarokat, hogy Hitler nem kívánja erősíteni a német mozgalmat, mely ugyan egyre intenzívebb, de ennek a hivatalos német hatalom sem tud gátat szabni. Azzal érveltek, hogy a közvélemény „követeli" az „auslanddeutsch" irányzat erősödését.

670 Hangoztatták, hogy a német tisztviselők által folytatott az agitációt a minimumra kívánják redukálni, és súlyt helyeznek arra is, hogy a két ország kapcsolatát a hivatalos vágányokon tartsák. Fontosnak tartják, hogy az illetékesek körén kívül állók ne ronthassák Budapest és Berlin viszonyát. A magyarországi német kisebbség figyelmét felhívták arra, hogy támadásik ne a magyar kormány ellen irányuljanak. Titkos támogatásukat is inkább azoknak tartogatták, akik alkalmasabbak voltak a Németországtól való függetlenség látszatának megőrzésére.

671 Mackensen német követ 1935-ben is felhívta kormánya figyelmét arra, hogy sok németországi ügynökség figyelmen kívül hagyja a Wilhelmstrasse politikai útmutatásait, és veszélyezteti a birodalmi külpolitika egységes irányát. Mackensen azt látta volna célszerűnek, ha a kisebbségekkel kapcsolatos propagandaügyeket egyetlen, felelősséggel rendelkező szerv kezébe adnák. Úgy ítélte meg, hogy a német identitás megőrzése ezentúl nem a németség körében folytatott félillegális propagandamunkán fog múlni, hanem elsősorban a két kormány közötti együttműködésen. A konstruktív légkör és a „nem egészen indokolatlanul szkeptikus" magyar közvélemény megnyugtatása a feltétele annak, hogy a németség érdekében tevékenykedőket ne tekintsék a „pángermán gyarmatosítás propagandistáinak" Magyarországon.

672 A Burgenland-vita eközben már célegyenesbe fordult, mégpedig magyar szempontból nem a legkedvezőbb módon. Ezt akkor ugyan még nem lehetett tisztán látni, sőt egyes megfigyelők éppen a kérdésben született kompromisszumban vélték felfedezni az egyre meghittebbé váló német-magyar kapcsolatok egyik faktorát. Vittorio Cerrutti berlini olasz nagykövet a német-magyar háborús kapcsolatok és a politikusok személyes rokonszenve mellett azt tekintette a jó viszony egyik okának, hogy Németország az Anschluss esetére kilátásba helyezte az elszakított Nyugat-Magyarország visszaadását.

673 Tegyük hozzá: Hitler az osztrák nácik - Németországból támogatott - sikertelen puccsát követően rendkívül tartózkodó volt Ausztriával és az Anschluss-szal kapcsolatban. A Bécsben lejátszódott véres eseményektől magát elhatároló kancellár a Daily Mailnek adott augusztus 5-i nyilatkozatában határozottan cáfolta az egyesülés időszerűségét.

674 668 Bülow külügyi államtitkár feljegyzése Hitler kancellár és Masirevich Szüárd berlini magyar követ (1933-1935) megbeszéléséről. Berlin, 1933. szeptember 20. Közli: Wilhelmstrasse, 15. sz. 59-60. o. 669 Ezzel kapcsolatban lásd 2.1. A hatóságok megnyilatkozásai és a nyilvánosság fórumai a határ térségében c. fejezetet. 670 Boór Aladár (BM) átirata Pataky Tibornak (ME), 1934. augusztus, MOL, ME, K 28, 1934 - C - 15590 671 Bizalmas jelentés 1934. április 9. MOL, ME, K 28, 1934 - C - 15465 6.2 Mackensen budapesti követ jelentése a külügyminisztériumnak, 1935. november 21. Wühelmstrasse 45. 116-119. o. 6.3 Cerruti berlini olasz nagykövet jelentése Mussolini kormányfőnek és külügyminiszternek, 1934. szeptember 26. In Réti im. 324. sz. dok. 217. o. 674 Ormos 1997. 241. o.