Tóth Imre: A Nyugat-Magyarországi kérdés 1922-1939; Diplomácia és helyi politika a két háború között - Dissertationes Soproniensis 2. (Sopron, 2006)
IV. A REGIONÁLIS HELYZET ALAKULÁSA A HÚSZAS ÉVEKBEN
derül ki, hogy a térség németsége valamiféle sajátos, helyhez kötődő identitást alakított ki. 550 (Ezt eltúlzó nézetek a nyugat-magyarországi németeket a magyarokkal és a horvátokkal való keveredés révén kialakult, teljesen különálló népként állította be, mely egyfajta átmenetet képez a magyar és a német etnikum között. 551 ) Ez utóbbi - miközben nemzeti irányba mozdította - gyengítette is az etnikai azonosságtudatot, de fel nem váltotta. Bár a soproni németség megfogalmazott nyelvi, kulturális követeléseket a hatalmat gyakorlókkal szemben, nem érezte magát a dualizmus kori magyar nemzetiségi politika kiszolgáltatottjának. A soproni németek referenciacsoport-választása ezek miatt nagymértékben az aktuális körülményektől is függött. A szavazást megelőzően negyventagú, bortermelőkből álló delegáció kereste fel Bethlen István miniszterelnököt, hogy egy memorandumot adjon át neki. E dokumentumban kijelentették, hogy őseikhez hasonlóan német hűséggel állnak ki a magyar haza mellett, melynek - történetének ezer éve alatt - összes szenvedésében és örömében osztoztak. Hangsúlyozták azonban azt is, hogy hasonló hűséggel ragaszkodnak német anyanyelvükhöz és kultúrájukhoz, a német Volkstumhoz. Éppen ezért garanciát kértek a kormánytól arra nézve, hogy az 1868:XLIV tc. 552 , azon rendelkezéseit, amelyek értelmében a nem magyar anyanyelvű állampolgárok anyanyelvi jogait biztosítani kell, valamint a végrehajtást szabályozó 4044/1919. sz. kormányrendelet pontjait következetesen betartják. Ezek a paragrafusok biztosították a többi között a német nyelv használatának lehetőségét az iskolai oktatásban, a közigazgatásban és a bíróságok előtt. A delegáció tagjai felszólították a kormányt, hogy a jogaikat szavatolja, nehogy a hazafias érzelmű németek később keserű csalódást érezzenek döntésük miatt. Védelmet kértek továbbá alsóbb hatóságok azon intézkedéseivel szemben, melyek „egy túlhaladott és végzetes ideológia nyomán abban látták a patriotizmus lényegét, hogy a számunkra biztosított jogokat a gyakorlatban semissé tegyék." A magyar miniszterelnök, ahogy annak idején erről a kormánysajtó is hírt adott, barátságosan fogadta a küldöttséget, és ígéretet tett rá, hogy az elhangzott kívánságokat a népszavazás után maradéktalanul teljesíti. Bethlen a kiélezett helyzetben nem is tehetett mást, mint hogy támogatta a szavazáson minden bizonnyal a mérleg nyelvének szerepét betöltő német gazdák kívánságainak teljesítését. Az 1921. december 14-én az urnákba dobott több mint 12 000 Magyarországra leadott szavazatot (mely több mint 72%-os magyar győzelmet eredményezett) figyelembe véve világos, hogy a soproni német polgárság jelentős része (ha elfogadjuk, hogy a magyarság teljes egészében Magyarországra szavazott, abban az esetben közel a fele) 553 Ausztria ellenében adta le a voksát. A népszavazás magyar sikere sajátságos módon azonban maga is hozzájárult a nemzetiségek helyzetének romlásához. A győzelem feleslegessé tette a németek iránt tanúsított addigi előzékenységet. Erre jó példa, hogy Bánffy Miklós külügyminiszter 1921 májusában már javasolta a minisztériumának alárendelt nemzetiségi minisztérium, belügyi tárca alá rendelését. Bethlen szerint az adott pillanatban ez túl nagy feltűnést keltett volna, de ígéretet tett rá, hogy a nyugat-magyarországi kérdés rendezése után átveszi a minisztériumot, ° 50 1918-ban a lapok üdvözölték a birodalom megszűnését, és megelégedéssel írtak arról, hogy a magyar önállóság reménye végre valósággá válik, ám figyelmeztettek: senki ne képzelje, hogy a német nyelv és kultúra iránti igény továbbra is elfojtható lesz. Cikkeikben azt is megjegyzik, hogy a wilsoni önrendelkezési elv előtt senkit sem érdekelt az itt lakók sorsa. Az osztrákok „fél-betyároknak" (halbe Bethyaren) az ostobább magyarok (Stockungarn) sváboknak titulálták őket. Az írásokban visszatérő Deutschungarn kifejezés szintén az különállóságot sugallja. Oed.Zt. 1918. október 25., WBL, 1918. október 29. 551 Traeger Ernő: Az elszakított nyugati részek. Magyar Szemle, 1928. október, 178. o. 552 A dualizmus kori Magyarország nemzetiségi törvénye. 553 Ha a meg nem jelentek és az érvénytelenül szavazók számát is összeadjuk, és az e körbe tartozókat kivétel nélkül Ausztria mellett álló németeknek tekintjük, akkor is csupán 6 833 voks jutott volna Ausztriának, szemben a tényleges 4616 szavazattal. A Magyarországra voksoló németek száma még így is magas maradna.
