Tóth Imre: A Nyugat-Magyarországi kérdés 1922-1939; Diplomácia és helyi politika a két háború között - Dissertationes Soproniensis 2. (Sopron, 2006)
IV. A REGIONÁLIS HELYZET ALAKULÁSA A HÚSZAS ÉVEKBEN
hetővé tette 494 ), hogy a távolabbi - elsősorban a Csepreg környéki gazdák - korlátozások és kényelmetlenségek nélkül vihessék haza a Kőszegen vásárolt árukat. A helyzetelemzés szerint a helyi iparosok és kereskedők elvándorolásával kell számolni. 495 A konkurencia kiszorítása érdekében követelték, hogy az iparhatóságok ne adjanak engedélyt osztrák iparosoknak magyarországi munkavégzésre. 496 Bár tömeges elköltözésre nem került sor, a város helyzete a harmincas években is drámai maradt, sőt a gazdasági válság hatására még tovább romlott. A vasi főispáni hivatal később is rendszeresen volt kénytelen foglalkozni az eladósodott Kőszeg gazdasági bajainak kezelésével. Utóbbi két város ráadásul nem elsőrendű kereskedelmi útvonalak mentén feküdt, így a távolsági áruforgalomba való bekapcsolódásukat a határ valóban szinte lehetetlenné tette. E tekintetben sokkal jobb helyzetben volt például a korábban említett Mosón, melyen fontos vasúti és közúti vonalak haladtak át, így az új határ a bécsi piacot nem zárta el teljesen a megye termelőitől (elsősorban a mosoni tejszövetkezetek tagjaitól). A békéket és a népszavazást követően Kőszeg mellett - mint említettük - elsősorban Sopron került válságos gazdasági helyzetbe a nyugat-magyarországi térségben. A város természetesen nem vonhatta ki magát az ország általános gazdasági bajai alól. A háborúban, majd a forradalmak idején dezorganizálódott gazdaság, a súlyos pénzügyi válságot okozó infláció, a mesterségesen meghúzott határok gazdasági következményei azonban itt még súlyosabbak voltak. A város 1918 és 1921 utáni aszimmetrikus helyzete jól modellezte azt a szituációt, melyben a békerendezéseket követően piackrízissel és nyersanyaghiánnyal, aránytalan termelési kapacitással és eltorzult településszerkezettel egyszerre küszködő Magyarország is találta magát. A monarchia közös piacának elvesztése, majd pedig saját piackörzetének elcsatolása rendkívül érzékenyen érintette Sopront. A határváltozások egyedüli - ugyan nem elhanyagolható - jótéteménye a Selmecbányái Bánya- és Erdőmérnöki Akadémia 1919ben történt átköltözetése volt, ami által Sopron centrális funkciói oktatási-művelődési elemekkel bővültek. A főiskola egyszersmind társadalmi, sőt politikai tényezővé vált, aminek első jelei a népszavazás alkalmával mutatkoztak meg. 497 (1. sz. ábra) 494 1921 után Sopron két pályaudvarán keresztül bonyolódott le a dél-burgenlandi településekkel a vasúti forgalom. Ennek fenntartására ún. „péage szerződést" kötöttek, amely biztosította a Bécsújhely és Kismarton felől érkező szerelvények déli irányú áthaladását. Ilyen megállapodások megkötését a Párizs környéki békekonferencián tették lehetővé. Ennek segítségével rendezték a Sopront Kőszeggel összekötő vicinális vasút ügyét is, melyet az új határ két helyen keresztezett. Az átutazó kocsikban helyet foglaló osztrák állampolgárok mentesültek a vámvizsgálat alól a vasúti határállomáson, a magyar állampolgárok pedig belföldi utasként használhatták a Kőszeg és Sopron közötti szerelvényeket, ha a „péage" szerelvényekkel utaztak a két város között. A sárvári cukorgyár körzetét egybekpcsoló Kőszeg-Sárvári mellékvonal végállomása a Kőszegtől öt kilométerre fekvő Rendek állomásán volt. Az eredetileg Kőszegre szánt végállomás a rendeki határban gazdálkodó hatalmas Esterházy-birtok igényei miatt került északabbra. Ausztria 1930-ban megszüntette a magyar szerelvények fordulási lehetőségét a rendeki állomáson, ezzel ott megszakadt a vasúti forgalom.Nyugat-Magyarországon további két rövid helyiérdekű vasúti pályát vágott ketté az új határ. A Szombathelytől Rohoncon át Pinkafőig megépült vasúton Búcsúban, a Körmendről a másik Batthyány-uradalmi központba, Németújvárra tartó szerelvényeken Strémen egyszerűen személyzetet és utasokat cseréltek, s a vonat ment tovább a végállomásig. Lásd: Majdan János: A vasút szerepe a határok kialakulásában. Rubicon 2001. 8-9. sz. 6-67. o. 495 Követi jelentés az Újság c. lap tudósítására alapozva, 1925. május 1. ÖstA, AdR, NPA, Kt. 797, Liasse Ungarn 2/6-2/8. 496 Kamarai jelentés, 1925. április 120-122. o. Utóbbi követelésnek (miután a gazdasági diplomácia eszközeivel nem sikerült a kérdés rendezése) a kereskedelmi miniszter 82.367/XIII. 1925. sz. leiratával eleget is tett. A leirat utasította az iiletékes hatóságokat, hogy az osztrák állampolgárok engedélyeit vonják vissza, újakat pedig nem adjanak ki. 497 A szavazást követően később visszatérően számolni kellett az intézmény hallgatóinak és tanárainak egyes esetekben hazafias, sokszor azonban soviniszta megnyilvánulásaival, közvélemény, sőt politika formáló jelentőségével.
