Németh Ildikó: Sopron középfokú és középszintű iskolái a 19. században - Dissertationes Soproniensis 1. (Sopron, 2005)

5. ADATTÁR

AZ ISKOLAÉPÜLET Az 1853-ban alapított internátus 1856-ban 11 tanulóval költözött a Bécsi utca 21-be. Az intézet húszéves fennállása alkalmából 1874-ben kiadott ismertetőfüzet szerint ebben az időben már állt mindhárom szárny, egy-egy emelettel. Az építkezést az utód, Laehne Vilmos folytatta az 1900-as években. A főépületre ráhúztak egy máso­dik emeletet, és a belső átalakítások mellett a park létesítményeit is bővítették. A kert­fa en a külön j átéktér mellett télen korcsolyapályává alakítható, szab adtéri lovasiskolát hoztak létre. A tornacsarnok mellé tekepályát építettek, a lugasokkal tarkított bo­tanikus kertbe különleges növényeket telepítettek. Ebből a gyönyörű kertből mára csak az egyik kerti házikó, az úgynevezett „Esernyős ház" maradt meg. A második világháborúban az épülettömb nagyobbik része elpusztult Sopron bombázásakor, 1944-ben. Az ISKOLÁBAN MŰKÖDŐ ÖNKÉPZŐKÖRÖK,EGYESÜLETEK Ifjúsági Kör (alakult 1890 körül, 1892-től Petőfi Kör), Hercules Club 1889/90, Laehne Intézeti Football Egylet 1905/06 BIBLIOGRÁFIA Losonczy 1972.; Mastalírné 1996.; Németh I. 1996. c; Németh I. 1997., Németh I. 2000., Németh 1.2001. ÉRTESÍTŐK A soproni Laehne-féle nyilvánossági joggal bíró gymnasium értesítője az 18../.. évről. (SL 1859/60, 1866/67, 1869/70, 1883/84, 1884/85, 1886/87, 1887/88, 1890/91, 1892/93, 1893/94, 1896/97 — 1916/17; OPKM 1876/77 — 1880/81,1882/83 — 1883/84, 1885/86 — 1916/17)) ISKOLATÖRTÉNETI TANULMÁNYOK AZ ÉRTESÍTŐKBEN Ev Szerző Cím 1859/60 Friedrich Laehne Ueber unsere pädagogischen Wochenschlüsse 1894/95 Laehne Vilmos 1887/88 1884/85 Laehne Miksa Odörfer Kristóf zur Förderung der Methode und Disciplin Tan- és nevelőintézetünk iránya, czélja és lényege Néhány szó a magánintézetekről. /Zur Existenzberechtigung der Privatinstitute Tornaverseny és kirándulás TANÁROK ÉLETRAJZAI, NEKROL Év Szerző ÓGOK AZ ÉRTESÍTŐKBEN Cím Bejczi Németh Antal dr., győri tenkerületi kir.főigazgató nekrológja 1901/02 Laehne Vilmos 1911/12 Freész Endre és Szilágyi Adolf Laehne Vilmos igazgató tanári működésnek 25 éves jubileuma 1913/14. Frick József Laehne Vilmos királyi tanácsos életrajza TANÁROK TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEI AZ ÉRTESÍTŐKBEN Év Szerző Cím 1859/60 Friedrich Laehne Ueber unsere pädagogischen Wochenschlüsse zur Förderung der Methode und Disciplin 1869/70 Friedlich Laehne Zur Lösung der Religionsfrage der Schule gegenüber im Allgemeinen und in unserer Erziehungsanstalt im Besonderen 1869/70 Anton Michl Bemerkungen über den Unterricht in der Chemie und Physik

Next

/
Thumbnails
Contents