Egy új együttműködés kezdete; Az 1622. évi soproni koronázó országgyűlés - Annales Archivi Soproniensis 1. (Sopron-Budapest, 2014)
Az uralkodó és a rendek - Pálffy Géza: Egy elfelejtett kiegyezés a 17. századi magyar történelemben. Az 1622. évi koronázódiéta Sopronban
A bécsi udvar és a magyar rendek által a 17. században kötött második — a nemzetközi és a magyar történetírás által napjainkra szinte elfeledett — kiegyezéssel, sőt újabb rendi megerősödéssel természetesen maguk a magyar rendek is elégedettek lehettek. A főrendek közül ezért írta például igen nagy megelégedettséggel az egykori Bethlen-párti dunántúli főúr, Nádasdy Pál 1622. augusztus 7-én, azaz az új hatalomelosztás lezárásának napján Révay Péter koronaőr özvegyének, Forgách Máriának a következő sorokat: ,rAz mastani ide való állapat felől az} írhatom Kegyelmednek, mint szerelmes asszpnyomnak- anyámnak, legfen hála az Úristennek, az gyűlésnek reménségünk kívül való jó végét adta az Úristen, az magyarországiaknak kívánságok szerént és talánd többet is annál, az mit kívántunk, [kiemelés tőlem - P. G.] 39 A felsőtáblán helyet foglaló Nádasdyhoz hasonlóan néhány nap múlva igen elégedetten nyilatkoztak a befejeződött országgyűléssel kapcsolatban az alsótáblán ülésező Lőcse városának követei is. A koronázódiéta eseményeit összegezve ugyanis megállapították, hogy a kezdeti heves viták és nézeteltérések ellenére az uralkodó végül szinte minden fontosabb kérdésben engedett: elfogadta a német hadaknak a rendek által oly sokat szorgalmazott kivonását az országból, sőt — ami számukra legalább ennyire meghatározó volt — a magyar rendek szabadságainak és privilégiumainak betartását is.139 140 A Sopronban 1622 nyarán létrejött új kompromisszum — időlegesen legalábbis — szilárdnak bizonyult. Erről legérzékletesebben az tanúskodik, hogy ezt követően a magyar rendek mind 1623-ban, mind 1626-ban már csak kivételesen támogatták az ekkor — Bocskaihoz hasonlóan - már számottevő török—tatár segélyhadakkal együtt ismét II. Ferdinánd ellen támadó Bethlen Gábor erdélyi fejedelmet. Ez a harmincéves háború közepette a Habsburg Monarchia és a Magyar Királyság számára egyaránt igen komoly eredmény volt. Az 1622. évi soproni kiegyezés így meghatározó jelentőségűnek, sőt egészen az 1640-es évek közepéig tartósnak is bizonyult. Páljjy Géza 139 SNA SÁR Korespondencia Krab. 92. föl. 287-288. 140 „Gecffichen hatt doch Gott, der Mllmechtige, des kaysers hercz regiert, ih me seine äugen und obren geöffnet, einen ansehenlichen außschuß von den landtsendten sym sich begehrt, haben sich also ihr Königliche Majestät gegen dem landt allergenedigist resolviert, ehr selbst woll sicht, das jc^o nicht nottwendig das man Teutsche ins landt einnehmen soll, will sie auch nit beschweren, vili mehr das landt bey seinen schönen freyheitten und privilégium helffen, schüczen und erhaltten. [kiemelés tőlem - P. G.] ” SA Levoca, MML III/46/16. (1622. aug. 10.). 54
