Egy új együttműködés kezdete; Az 1622. évi soproni koronázó országgyűlés - Annales Archivi Soproniensis 1. (Sopron-Budapest, 2014)
Az uralkodó és a rendek - Pálffy Géza: Egy elfelejtett kiegyezés a 17. századi magyar történelemben. Az 1622. évi koronázódiéta Sopronban
niszló vitte. Majd ugyanő adta át azt a ceremónia alkalmával az azt celebráló és a krizmával való felkenést is végző Pázmány Péter esztergomi érseknek, hogy az utóbbi azzal az 1563 óta biztosan élő szokás szerint a királyné vállát, mint az uralkodó támaszát érinthesse. Magát a királynét pedig házi koronájával a középkori hagyományok szerint a veszprémi püspök (1608—1628), Er- gelics Ferenc koronázta meg.133 Végül nem hiányozott a szertartásnak az a 16. századtól bevett gyakorlattá vált eleme sem, hogy a rituálé vége felé, a Te Deum előtt az esztergomi érsek a királyné jobb kezébe adta a jogart, a balba pedig az országalmát, azaz az igazság és az uralom szimbólumait.134 A magyar politikai elitből az egyházi és a világi rendek képviseletében azután az érsek és a nádor ülhettek a szertartás utolsó elemét jelentő koronázási lakomán a királyi asztalhoz — mégpedig úgyszintén a régi hagyományoknak megfelelően az érsek előkelőbb helyen, azaz az uralkodóhoz közelebb. Bár ezt Thurzó nádor igencsak nehezményezte, Pázmány nem engedett. Ezzel az utóbbi érzékletesen jelezte, hogy a világi elit és a protestáns rendek megerősödése ellenére nekik a jövőben politikai ellenfélként az egyházi főrendekkel továbbra is igen komolyan számolniuk kell. Sőt, a világi elittel a szimbolikus politikai küzdelmet az érsek még a koronázási banketteken is folytatta. III. Ferdinánd 1625. decemberi, ugyancsak soproni koronázásán már azt is sikerült elérnie, hogy az asztalhoz — miként egyszer már 1618-ban is történt — a kalocsai érsek is leülhessen. Ennek köszönhetően az egyházi elit dupla akkora létszámban foglalt helyet az asztalnál, mint a világi. Ez azután egészen az utolsó, 1916 végi magyar uralkodókoronázásig gyakorlat maradt.135 Eleonóra királyné 1622. júliusi koronázásán Bethlen egykori táborából Thurzón kívül még többen szerephez jutottak. A már többször említett Széchy Györgyöt nemcsak tisztségekkel jutalmazták „visszatért” lojalitásáért. Pálffy Ge\a 133 Kollányi FerencA veszprémi püspök királyné-koronázási jogának története. Veszprém 1901. (Adalékok a veszprémi püspökség történetéhez 1.) 107. 134 Pálffy Ge\a: A magyar királynék koronázása az újkorban. In: Koronázó püspökök Veszprémben a királynék városában. Kiálb'tás-vezető. Szerk.: Udvarhelyi Erzsébet. Veszprém, 2014. (sajtó alatt). 135 Minderre Páljfy Gé%a: Koronázási lakomák a 15—17. századi Magyarországon. Az önálló magyar királyi udvar asztak ceremóniarendjének kora újkori továbbéléséről és a poktikai ekt hatalmi reprezentációjáról. Századok 138. (2004) 1038—1040. A két magyar főméltóság precedentia-vitájáról még a bécsi velencei követ, Marc Antonio Padavino (Padavin) és a spanyol követ, Oñate gróf is tudósított: Oklevéltár Bethlen Gábor diplomácziai összeköttetései történetéhez/Diplomatarium relationum Gabrieks Bethlen cum Venetorum Re- pubkea. A velenczei állami levéltárban Minse János által eszközölt másolatokból a MTA megbízásából szerk.: Óváry Lipót. Bp., 1886. 169—170. (1622. aug. 13., Bécs), ill. lásd Marti Tibor forrásközlését e kötetben: 9. sz. 1622. júl. 27. 52
