Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben
pesten jártam iskolába, "kukk"
pesten jártam iskolába, „kukk" A címen és a tényen sokan fognak csodálkozni, és a köztudat zavarodottan kapja fel a fejét. Érthetően. Beidegzettséget nem tanácsos megzavarni. Ha valakit egy címkével elskatulyáznak, nincs az az Isten, aki ezt elmulasztaná róla. A nevemhez tapadt „stószi remete" a kényszerképzetek egész sorát táplálja, melyek itt-ott már legendává terebélyesednek. A rendhagyó tény csak ellentétek felvillantásával válik érthetővé és — érdekessé. Hogy itt és így tévedések születnek, beidegzettségek állandósulnak, ez már a képzetek logikus velejárója. A rólam szóló magyarországi kritikákban, ismertetésekben, riportokban az ellentét kiugrasztására gyakran használják fel — olvasó csodálkozzl-gesztussal — a hatásos poént: íme, egy magyar író, aki még sose járt Budapesten! Hetvenedik születésnapomon, a két év előtt a pesti Szépirodalmi által kiadott válogatás (Hazánk, Európa) előszavában még Simon István is ezt írja: „Gondoljuk el: majd fél százada jelentős magyar író, de még nem járt Magyarországon." Amikor a Budapest főszerkesztője most cikket kért tőlem, önmagától adódott a téma. Egy tévképzet korrigálására jobb alkalmat nem is kaphattam volna. Átutazóban Rozsnyóról, gimnáziumi kirándulásokon (Fiume, Velence, Balaton] kétszer is megnézhettem Budapestet. 1913 pünkösdjén az FTC pályán még a Sunderland— Blackburn Rovers mérkőzésen is ott szoronghattam (a másik csapat nevében nem vagyok biztos). A losonci tiszti iskolából is lerándultunk egyszer szombat-vasárnapra 1915 és 1916 fordulóján. A világháború diákembernek jelentette a legnagyobb kiesést: évekkel vetette vissza tanulmányaiban. Micsoda izgalom volt, amikor 1918 tavaszán megjelent a rendelkezés: a főiskolákon a hadviseltek részére háromhónapos pótszemesztereket tartanak, aki igénybe akarja venni a kedvezményt, adja be kérvényét. Az olasz fronti nagy júniusi offenzíva előtt álltunk: a Monte Assolonén nemigen reménykedhettem. És egy éjszaka mégis megjött a felváltás és talán az életbe mentés, mert tiszttársam, kinek átadtam a századot, az offenzíva első napjaiban elesett. így kerültem mint magyar—történelem szakos bölcsész Budapestre, az egyetemre. Az Üllői út és Szentkirályi út sa-