Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

I SZOMORÚ SZEMMEL (1920-1924) - új auróra: 1924

élete. A szlovenszkói magyar irodalom célját messze tűzte maga elé. A célkitűzéshez a kritikai normának is igazodnia kell. Kíméletnek ni-ncs többé helye, egy kötelességünk van: a kitermelt értéket elkülöníteni a burjánzó, élősködő konkolytól. Ebből a szempontból az Üj Aurórának el kell viselnie a kíméletlen, gyomláló kritikát. Önképzőköri nívó. Eddig ezt láttuk. Sajnos, az új kötet újból csak ezt bizonyítja. Kirívóbban: mert az évkönyv szerkesztői elkövették azt a taktikai hibát, hogy bevették Mécs László két versét. Ez aztán döbbenetes űrt szakított. A két vers mély tárnájú emberiessége és művészete ebben az évkönyvben úgy hat, mint egy erős robbanás. A robbantó két vers körül [kevés kivételtől eltekintve) papiros élettelenségben fekszenek a szerterepült dilettáns sorok és gesztusok, melyekhez még a kilencvenes évek szellemének kritikai mértékeivel sem lehet közeledni. Az Arany János emlékének szentelt almanach már első célját sem tudja elérni: Arany művészetét igaz, élményes beleérzéssel az olvasók elé vetíteni. Jóhiszemű komolykodás,, melynek nincs termékenyítő hatása, mert motorikus centruma nem az élmény, de a téma. Szemináriumi dolgozatok: tanárok munkája. Dobai János (az almanach egyik szerkesztője) elfelejti, hogy miniatűr rajzoláshoz nem elég a pepecselő, szeretetteljes igyekezet. Egyéniségének sokkal megfelelőbb a Shakespeare-kultusz irodalmunkban és a színpadon című dolgozata. Bognár Ceciltől mást vártunk, nem ilyen ifjúságnak való tényfejtegetést (Arany nőalakjai). Végh Ferencnek kár volt felülni a Pegazusra, mert Poézia és pedagógiáiéból csak annyit tudtunk megjegyezni, hogy Nietzschétől még nemigen olvashatott el egyetlenegy sort sem, különben nem állíthatna ilyet: „rideg tudomány, szívtelen bölcselet, merev erő". Egy kis lelkiismeretet, egy kis felelősségérzetet, Végh Ferenc uram! Felelősségérzet: ez szól az évkönyv szerkesztőinek is, mert a dr. Pesthy Pál nevezetű úriember kabaréja (Mi a szerelem?) igazán elszomorító „irodalmi" jelenség. Egy vendég: Stuhlmann Patrik menti meg az esszé megtépázott becsületét. A nagyobb horizontú szemlélet és meglátás adja meg cikkének (Művészet és etika) értékét. Kár, hogy nem terjeszkedett ki az új művészet jelenségeire, melyek önmagukban hordják az etikai normát: a mindenség elé állított embert. Jóleső irodalomtörténeti értékű munka még Alapi Gyula: Madách és Arany című tanulmánya. A Versek birodalmában ölvedi László a Mipsz favoritja. Bizonyos erőt el nem tagadhatunk tőle, de egyébként még verseiben is nagyon fiatalos. Dávid László kis