Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

I SZOMORÚ SZEMMEL (1920-1924) - hírfejek

és hajnalban útnak engedni, és délelőtt lesni, hogy a Mú­zeum körúton hogy nyit be a könyvesboltba, hogy nyitja ki a száját: Ady... És hogy lapoz már a küszöbön. Aztán megint hazamenni a szigetre, és hetenkint egyszer felülni az 5-ös villamosra, és az Ady-könyvvel bekopogtatni a má­sodik emeleti filozopterműhelybe: Babits Ady-szemináriu­mába. És jegyezni margóra, sorok közé értelmet, életet... Kérdezni, felelni, beszélni, hallgatni... Kopott katonaka­bátban, pápaszemesen Szabó Lőrinc ül mögöttem; egy jól öltözött fiatalember az orrát fintorgatja ... Nem baj . . . Babits a Héjanász t beszéli... Aztán a könyvek bekerültek a ládába. Néha valaki, egy lány, szőkén, fiatalon előhúzta a könyveket, és engem keresett... aztán az is elmúlt. Aztán a pajtás, az aktív tiszt, a csömörös embertelenség kínzottja nyúlt értük: sietve, gyorsan örökségét, kincsét, emberi életét még odaírta a könyvek margójára... első és utolsó Ady-köszöntését, és főbe lőtte magát. A könyvekhez azóta nem nyúlt senki. Hiába akartam a láda fedelét fel­törni, a kezem nem ér odáig. Hiába akartam életem jegy­zeteit felidézni, hiába akartam a halálba futott testvér so­rait megnézni, hiába felemelni a súlyos élet-halál köntösű könyveket: nem engedik. Az Ady-könyvek odaát marad­tak ... Mintha a messzi kedvesre emlékeznék ... Vággyal rövidítem a teret és időt... meg akarom fogni a kezét, végigsimítani a haját, ajkára csókolni a csókot, szívemre szívét, érezni ízét, szépségét, szomorúságát. Ki akarnám nyitni a szemem: nézni, magam elé tartani, kézzel érinteni, végigsimítani a lapokat, fáradt fejjel belecsókolni a sorok életébe ... Kívánom, könyörgöm a nehéz ajándékot. A ke­zembe, a szemem elé ... emésztő, békítő tűz nélkül, fanya­rul, kiverten, didergőn és csábítón ... és minden visszahúz, minden visszalök ... és a kezem nem ér el odáig. Az én Ady-könyveim (élet az életemből, az árvaság per­cének felismert kincsei, a lapokon a kedves utolsó, engem kereső, vádoló csókja, a margón a pajtási utolsó üdvözlet, a halál életgyötrő jegyzete]... Az Ady-könyvek... mind­nyájunknak könyvei... immár negyedik esztendeje poro­sodnak egy nagy gyalulatlan ládában. Üzenni akartam — gyerekmód, karácsony előtt, ajándé­kozás, ajándékkérés idején üzenni a szúnak, papírfaló bo­gárnak, a hidegnek, nedvességnek, a penésznek: ne bántsák a könyveket. Üzenni... Féltőn, szeretettel, szégyen nélkül, gyerekhittel, gyerekgesztussal innen messziről őrizni a ki­lenc Ady-könyvet. Mert én is megőriztem magam.

Next

/
Thumbnails
Contents