Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

I SZOMORÚ SZEMMEL (1920-1924) - hírfejek

És odaát a caldonazzói és levicói tó közti fennsíkon megkezdődött a komoly harci játék [sajnos, az ilyen játékoknál 5—10 ember mindig „hősi" halált halt). Egy ezred támadása, ágyúk, gépfegyverek, gáz, lángvető stb. Szép látvány volt, de hát egy kicsit már nagyon ismertük, nem is nekünk volt ez adresszálva, de a kb. 50 tábornoknak és törzstisztnek. És én nem is nagyon néztem, Hötzendorfi Conradot figyeltem, aki ott állt a középen komolyan, és hallgatta a konferáló vezérkari beszédét, és néha az arcához emelte a gukkert. És ma: ez az élő arc nem tud elém állni. A mellettem álló bosnyák hadnagy arcára pontosan emlékszem, de Hötzendorfi Conradról megint csak a fényképek után tudom, hogy felfelé fésülte a haját. Pedig ott az álldogálásban, a nagy hőségben egyszer le is vette sapkáját, és zsebkendővel végigsimított homlokán. És nem látom a fejét, sem a haját. Pedig néztem és láttam. És beszélt is valamit. Hozzánk fordulva beszélt valamit, és nem emlékszem. Ami még él: az is ködbe van burkolva. Olyan messze vagyok mindentől, ami akkor volt, ami ott történt velem. Vannak percek, hogy azt hiszem: álmodtam az egészet. De azt mondják: az ilyen álmok lidércmód visszajárnak. Ha nem Caldonazzo és Hötzendorfi Conrad, hát valahol valaki más. beteg kutyát látogattam — sietett a szóval az ember, amikor meglepődve néztem rá, mert épp egy idegen ház kapuján lépett ki, ahol — úgy tudtam — semmi keresnivalója sincs. Beteg kutyát, vettem át a hangot. Sokáig szótlanul mentünk tovább, egymás lépteit ütemezve, aztán ezt hallottam: „Nevetni kell-e, vagy sírni? Mert, ugye, amit csináltam, az a bolondok dolga, szentek útja, és ha pózból tettem, rá lehet döbbenni, mert cinizmus, és ugyanegy pillanatban röhögni, mert aki nézte: mégiscsak látott egy mozdulatot. Nem vagyok pedig sem szent, sem bolond, és a röhögést is észreveszem. És különben is hallhatta, milyen óvatosan csuktam be a kaput, de hiába, azzal, hogy első szavamra kizökkent belőlem a magyarázat: mindent megmondtam. Vegyük a dolgot úgy, ahogy van: ez a kutya néha farkcsóválón felém vakkantott, örült, ha látott,, utánam szaladt pár lépésre, egyszer-másszor kenyérdarabokat tördeltem neki. Most régóta nem láttam, csak fél füllel hallottam, hogy beteg: valami rókavas lecsípte a lábát. Meglátogattam. Higgye el, kínos volt nagyon: idegen emberek előtt dadogva magyarázkodni, és restellni a dolgot, hogy