Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

I SZOMORÚ SZEMMEL (1920-1924) - az elátkozott krisztus-festő

Ember, Testvér, Senki — és Krisztust mondani szívből, szenvedésből, imából. Életet mondani, menekülni. Megállni, Istent mondani. Nagypénteket. Golgotát látni. Felsikoltani, asszonyok, sirató asszonyok, Golgotát gajdolni és Jézust hallgatni: Ne sírjatok énrajtam, hanem ti magatokon sírjatok és a ti magzataitokon. Mert íme, eljőnek a napok, melyeken ezt mondják: „Boldogok a meddők, s amely méhek nem szültek, és az emlők, melyek nem szoptattak." És megdöbbeni, sikítani, hamut szórni a fejekre, asszonyok ... és megsajnálni ezt az életet, ezt a világot, az embereket: „Mert ha a zöldellő fán ezt művelik, mi érik a száraz fán..Támolyogva botorkálni a kereszthez és látni: Krisztus! Krisztus! Ez a szó. És az egyszerű szó: a szenvedett és ajándékozott mindenség, mi magunk: a múlt, a jelen, a jövő. A szakadt kárpit, mely után mégis kell, hogy jöjjön a hit: Arimatiai József csodabarlangja, az élet. Jézus Krisztus most és mindörökké ... De most ebben a percben, ezen a napon, ezekben az években csak a nap kell, a csalóka tavasz, az üres szó: feltámadás. A mosti évek óráiban kint felejtették a keresztet, és a barlang üresen és hidegen áll. Pedig húsvéti harangok szólnak, pedig feltámadt az Isten. És Servaes képe elől nem lehet elmozdulni. Hagyni kell a lármás pompát, és itt csendesen, egyedül végigkálváriázni a passió állomásait, leülni a kereszt tövéhez, ahhoz a Krisztushoz, melyet ő mutat, mely elől eltakarjuk az arcunkat, mert annyira fáj, annyira embertelen a szenvedése, hogy hinni kell a belga festő szavait, melyeket nagyböjtre küldött akadozó németséggel, hinni és csak ezt a Krisztust látni: Es ist so wunderschön, er gibt Glaube an jeden Mensch der zu Ihn Glaube sucht."* És elátkozták, Krisztusát levették. Krisztust, aki a kereszten függött, aki sehol máshol nem sikolt annyi keserű igazságot. Sehol máshol nem értjük meg azt a durva szenvedést, melyből a vakító fehérségű, simogató szelídségíí élet istene született. Az igazság, az élet, a feltámadás, melynek vajúdását senki ilyen kínnal, ennyi bensőséggel nem vetette vászonra, mint ez a flamand festő. Senki Düreren és Grünewaldon kívül. Mintha Dürer művészi hitvallását hallanók először csengeni most az Úr 1922. esztendejében: „A művészet célja Krisztus szenvedésének * Oly gyönyörű az, hogy hitet ad mindenkinek, aki hinni akar benne.