Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

IV VIGYÁZÓ SZEMMEL - nincs elveszett poszt

vetésekre az utolsó 1970-es sor rímel. A kettő együtt adja egy létforma születését, változását, fejlődését, kiérését. Ezek az írások elsősorban és mindenekfelett dokumentumok. Ha nem így lenne, közölhetnék-e olyan írást, mely formálásban, stilárisan és eszmeileg írót kompromittál, de ha ez írások bármelyikét kihagyom, meghamisítom az összképet. Nem szabad semmit sem véka alá rejteni, sem hibákat, sem gátlásokat, sem elzuhant reményeket. Csak a botladozás, tévutak, útvesztők ismeretében kanyarodhatunk a szélesebb útra, a nagyobb közösségbe, hogy innen visszatekintve láthassuk, mint csap át a nacionalista zavar, a szentimentális önsajnálat a szomorúság mozdulatlanságából, a rekesztő, fullasztó Garanvölgyi-invokálásból a másik végletbe, a neofita kommunista buzgalomba, a puritán szigorúságba, „szektáns" tekintetnélküliségbe — melyről kritikusaim mint ,,a türelmetlenség időszakáról" írnak —, míg végre ez a létforma és kreatúrája, az író, megtalálta adekvát önkifejezését korunk elkötelezettségi summájában, az antifasizmusban. Hatványra emelve itt világlott messzehatón és riasztón az ember az embertelenségben, pontosan kijelölve az ember helyét és szerepét a legbűnösebb antihumánumban, a tegnapi, mai és holnapi fasizmusokban. A vox humana szerepe és történelmi jelentősége kisebbségi feladattá szűkítve és szigorítva, de valójában világgá tágítva és példázva, a legteljesebb és legkorszerűbb küldetést összegezte és egyenlítette. A különbségek elmosódtak: kisebbség és többség egyformán voltak a faji, az imperialista embertelenség szenvedői és vétői. Voltak éš lesznek. Az első világháború után a magyarságnak egy eddig sose volt állapotot kellett megszokni: a „kisebbség" kifejezést megtanulni. Az úri Magyarország prepotens osztálygőgjére és németet mégis kiszolgáló történelmi vakságára irtó grimasz nyelvelt: egy ellentétes valóság ítélete, könyörtelensége és talajt vesztett áldozatok vádló tagadhatatlansága: a magyarság egyharmadának kisebbségi sorba hullása. Azóta fél évszázad telt el. A négymilliós, kisebbségbe marasztalt magyarság számban lecsökkent, és ha történnek is kísérletek, és akciók indulnak biztatón, melyek a magyar kultúra egységébe akarják vonni a kisebbségi magyarságot, a közvélemény és érdeklődés süketen vagy tompán reagál, és mire majd észbe kapnak és ráharapnak a fogalomra, a kifejezésre, a „kisebbség" talán már nem is fog létezni... 329