Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

IV VIGYÁZÓ SZEMMEL - ne sírj, kislány

val — hallottuk, hogy mint gyűrte, tépte ujjaival betegágya paplanát és motyogta: Erdély ... fáj nagyon — ha a szembesítésnél maradunk, akkor Ady Endre versében micsoda ég-föld különbség boltozódik itt elénk: Ne tapossatok rajta nagyon, Ne tiporjatok rajta nagyon, Vérvesztes, szegény szép szivünkön Ki, íme, száguldani akar, Tompán zúgnak a kaszárnyáink, Óh, mennyi vérrel emlékezők, Öh, szörnyű gyászoló kripták, Ravatal előttetek, ravatal. Mi voltunk a földnek bolondja, Elhasznált szegény magyarok, És most jöjjetek győztesek: Üdvözlet a győzőnek. Szinte szégyellem magam, amikor a majdnem összehozhatatlan különbségre hívom fel a figyelmet. Micsoda nemes fájdalom magasodik itt égbe érőn?! Micsoda groteszk emellett az én gyermekded demonstrációm?! Az ügyész hazakergetett, de a lecke hatott, és Damaszkuszom a továbbiakban már így olvasható: „A dalia örök időkre letört bennem, a frontok tüdőemléke is megtette a magáét, és én a fekvőszék foglya lettem. És itt a fekvőszékben — a meditáló mozdulatlanságban — kezdtem látni, szenvedni, élni és megváltozni." És abban a mértékben, ahogy lekoptak rólam a katonamundér darabjai, öltöttem magamra Adyt, hogy most már egy életen át vele, általa éljek, szóljak. És ha látom is magam, ahogy ott ülök egy lánnyal Adyverseket olvasva a réti patakon átboruló vén fűzfatörzsön, és a másikkal egy lőcsei szalonban egymás szemét keresve, mialatt Förster Zsuzska a zongorán Reinitz Béla Adydalait zongorázza és énekli... ha régen és még soká Ady szerelmi lírája és szimbolikája jelentette a ^költőt, akkor most — elkésetten — a háború, az embertelenség tényére döbbenve, találkoznom kellett a kiérett Adyval: az imperialista háború egyik legnagyobb világirodalmi vétójával, az emberség gyógymódjának legpotenciálisabb magyar tudatosítójával. És ez a találkozás lett életem, szellemfogantatásom, em- 317