Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

IV VIGYÁZÓ SZEMMEL - az aradi tizenhárom

Weltbühne, Tucholsky és Ossietzky: aki ismeri ezeket a neveket, az tudhatja, mit jelent, amikor a háborús veszélylyel szemben, Hitler igézete ellen védekezve, a pápa emlékét vonultatják fel élő tanúnak: társnak, segítségnek, cáfolhatatlan vádnak. Aki egy Ossietzkynek és Tucholskynak volt a mottója, az egy Vígh Károlynak sem lehet a lába kapcája. Ilyen mélyre még nem süllyedtünk! Hogy ki volt Ossietzky? Az antifasizmus. Ügy és ahogy Jézus a kereszténység, Beethoven a zene és Ady a magyar humánum. Antifasizmus mint legteljesebb pacifizmus. Béke mint a humánum alfája és ómegája. Pacifizmus mint lelkiismereti totalitás. Előfeltétel és végcél erkölcsi egyezése: cél és eszköz teljes azonossága. Ossietzky esetében: golgotás cáfolhatatlanság. És ki volt XV. Benedek? Űjra régi magamat idézhetem. Az antifasizmus pápájának — XI. Piusnak — halálára írt soraimban (Habemus papam, Korunk, 1939. márc.) mint öszszekötő láncszemet XV. Benedek emlékét idéztem ,,a békepápát, a világháborúnak e nagy vétóját, kit a másik póluson csak egy Liebknecht közelít meg". XV. Benedek és Ossietzky békeműve, egymást erősítve és igazolva, a kultúremberiség egyik legszebb történelmi megnyilatkozásává magasodik. És íme: ma már emléke is meghamisítva él. Aki azonban a „békepápából" háborús uszítót csinál: az kimondotta önmaga felett az ítéletet. Vígh Károly a szlovenszkói magyarság ad hoc szószólójaként állított valótlanságot. A szlovenszkói magyarság mint az emberséges megnyilatkozás — a vox humana — történelmi elkötelezettje nem tűrhet soraiban hamis hangot. A hitelrontást épp azért sürgősen és azonnal ható százszázalékos helyreigazítással kell jóvátenni — a béke nevében, a béke érdekében! (ÜJ szó, 1949) az aradi tizenhárom A tizenhárom aradi vértanúra emlékezve valamikor azt hittük, hogy nincs a miénknél népesebb, teljesebb Golgota: kilenc akasztófa egymás mellett és egy sorban térdeplő