Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

III RIASZTÓ SZEMMEL - ah, hol vagy, péter király?!

zött — ha ez Führert jelent, nincs és nem is lehet kapcsolat. Ahogy a magyar—német viszony egészségét jelenti az egyik, úgy jelképezi a másik ennek a viszonynak betegségét, gondját, veszélyét. Mert más dolog a germán befolyás realizálása Szent István módján és más mai utódai muszáj módján. A germán befolyás Szent István adagolásában a vad magyarok pacifizáló tényezője volt: az ázsiai magyarok előnyére importált nyugati civilizáció. A mai adagolás azonban a közben európaivá vált magyarok vadító tényezője, a barbarizmus virtusainak felerősítése a germánok javára és a magyarok kárára. Szent István korában a német—magyar viszony nem lehetett az úr és szolga viszonya. Szent István korában a germán—magyar kapcsolat a kereszténység kultúrmagját jelentette, ma a háború totalitását, a gyilkos technika dinamikáját. Szent István a nyugati kultúrát és kereszténységet nem eszközként vállalta, de teremtő, változtató lényegként. Ha .nincs Szent István, akkor ez a lényeg már kezdeti stádiumban germán eszközzé lomposodik, de a nagy király országa nem lehetett a germán imperializmus átjáróháza. Az akkori Berlin—Bagdadterv első vereségét Szent Istvántól szenvedte, aki sem népét, sem országát nem engedte át eszközként seprűnek és átvonulási terepnek. Amikor II. Konrád meg akarta szerezni a keletrómai császárságot, Szent István nem engedte át a ménesekkel, csordákkal, hadigéppel vonuló Werner strassburgi püspököt. Konrád bosszúterve volt az ezeréves magyar gond alapvetése: az akadályt — a független Magyarországot — félre kell tolni. De Szent István visszaverte a támadókat. Az akadály így maradt akadály, és maradt ezer évig, mostanáig. Ha Magyarország a mai német lényeget veszi át, azt csak eszközként veheti át, de akkor csak szolgaként társulhat, és földje csak átvonulási terepet és éléskamrát jelenthet, mert a mai németek csak önmagukat hozzák és adják bírhatatlan tehertételként, isteni gőgben. Aki velük ilyen módon társul, az megtagadta Szent Istvánt, az Péter lesz, aki a hűbéri viszonyt jelképező lándzsát térdhajlítással viszi Nürnbergbe, Berchtesgadenbe vagy Kielbe, ahol ünnepelni és csodálni lehet a germánt, mint a magyar rádió szpíkerje, aki Pluhárt megszégyenítő eksztázisban „tündérmesévé" szublimálta a „félelmetes német fegyver ünnepét", vagy a felelős magyar államférfi, aki a német hadseregben „a legnagyobb morális erőt" fedezte fel. Ezt mind lehet, de akkor ki tud és ki mer itt Szent Istvánra gondolni?! Péter ma időszerűbb és közel állóbb.