Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

III RIASZTÓ SZEMMEL - mai jegyzetek

pólus, a fasizmus profitált. Korszerűen katolikus akart lenni, felfigyeltető szociális hang, de az előjel: a Gömbös-féle 95 pont, tehát a horogkereszt és a fasces felemésztett mindent. Toborozó akart lenni, és megbontott egy ellenforradalmi atmoszférát felfigyeltetően hazudtoló katolikus frontot. Falazó renitenskedés volt ez, de idegen érdekek szolgálatában, görcsös erkölcscsőszködés a katolicizmus álarcában. Kétlakiság, a fasizmust jellemző azonos nem azonos komédia. A korsó aztán addig járt idegen vizekre, míg senkinek sem kellett. Ha hivő katolikus lennék, az Űj Kor bukását figyelmeztető jelként demonstrálnám: Isten nem bottal ver! Ez a lap a „reformkorszak" tipikus terméke volt: a nesze semmi, fogd meg jól. Láz, mely betegségtünet, szuggesztió, mely a most vagy soha trükkel kóklerkedik, „élén haladni azoknak, akik itt egy új világot akarnak, nem ellenszegülni, nem elzárkózni, nem csökönyösen tagadni az elkerülhetetlen fejlődést, melynek nemcsak a kis magyar glóbuson, de az egész világon tanúi vagyunk". A magyar hitlerizmus erkölcsi támaszai így lettek az Aradi Zsoltok és Balla Boriszok, akikről Széchenyi György gróf állította ki a végbizonyítványt: „a katolikus ügyet csak érvényesülési trambulinnak tekintik". Ez az „aktív katolicizmus" nyílt lecsatlakozás volt, a legteljesebb Gömbös-igenlés: „a katolikus ifjúságnak feltétlen Gömbös Gyula mellett van a helye". Konjunktúrát szagolt, „a reformkorszak talán hosszú időre fogja kialakítani Magyarország új arcát", de a végén mint egyetlen pozitívumra csak Martonra döbbent, a reformkorszak tipikus produktumára. A zsiványbecsület még igenelte, de a tartalom már cáfolni próbált: az utolsó számokat hátrálás, átváltás jellemezte. Ez a görcsös mássá próbálkozás, jó fiúvá mosakodás már haláltusa volt, az utolsó tromfnak kijátszott Franco-katolicizmus már leleplező tünet: minden fasiszta atavizmus ide szorult és nosztalgiásan innen nézett vissza a „Magyarországot kialakító" tegnapi napokra, amikor még Isten áldását kérhette „Hitler kancellár és vezér művére", mellyel „a világkommunizmus veszélye ellen harcol", amikor még Lavalt csodálhatta, ,,aki nem óhajtja megengedni, hogy Mussolini óriási alakja a földre zuhanjon", és akinek abesszin kalandja idején majdnem rózsafüzért morzsolva drukkoltak. „Mussolini zsenije": örök refrénként nyugtatott. És ennyi volt az egész „új kor": a sorok között Gömbös és Hitler, Mussolini és Degrelle kísértettek, minden más mellébeszélés volt. A népért ágáltak a fórumon, de a cél: „csitítani a mélyben dübörgő erőket", mert „a szociális reformot felülről várjuk és akarjuk". Göm-