Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

III RIASZTÓ SZEMMEL - mai jegyzetek

egy harmadik, sőt negyedik barátra is rákoccíntotta poharát. Két távollevőre. Amilyen sablonos és magától értetődő volt az osztrák és magyar parolázás, olyan természetes volt az olasz és német cimboraság tüntető éltetése. Ha ez máshol történik, ha ilyen hangoskodón emelnek két távollevőre poharat, akkor a világsajtó szenzációt szagol, és a közvélemény felfigyel. A pesti szokatlan pohárköszöntők után elmaradtak a szenzációk. Nincs ma természetesebb osztrák gesztus, és nincs ma magától értetődöbb magyar áldomás, mint ez a távollevőkre emelt pohár. Távollevőkre, akik ma osztráknál és magyarnál otthonosabbnak érzik magukat Bécsben és Budapesten. Két szolga ürít itt poharat a távollevő hatalmas úrra. Két szolganemzet köteles hűségnyilatkozatát rója le nyilvánosan poharazás formájában. Horthy egy „jobb jövő előjeleként" ünnepli a „hatalmas Németországot", és Mlklas az osztrák—magyar barátság pluszaként hirdeti, hogy „elidegeníthetetlen szabadságunk és önrendelkezési jogunk erőteljes megóvása mellett számíthatunk Olaszország értékes közreműködésére". Ezt a naiv tételt csak az osztrák államfő állíthatta fel, a magyar államfő az elidegeníthetetlen szabadság és önrendelkezés frázisait már régen nem gyakorolja. Miklas még az egyenlő fél nyelvén próbál beszélni, de magyar kollégája tudja a leckét az osztrák—magyar—német—olasz „közreműködésről". És ez a lecke végtelenül egyszerű és mélységesen lealázó, mert úr és szolga között egyszerűen nincs „közreműködés", csak egyoldalú függő viszony. Nincs barátság, csak kiszolgáltatottság, nincs hűség, csak kiszipolyozás, nincs jutalom, csak morzsás kisemmizettség. Közben azonban frázisok vannak és áldomások, de a fülek süketek. Ma már a pohárköszöntők is ordítják az úr és szolga vigasztalan valóságát, és a magyarság, akárcsak a világ, nyugodtan továbblapozza a hűbéres szenzációt. queipo de llano, a sevillai vérmikrofon részeg trubadúrja a szégyen és gyalázat vádszavait fröcsköli a világűrbe. A tábornok, aki rádiójában szakszerű magyarázattal szolgál katonáinak, hogy a marxista asszonyokat mint lehet minden idegen segítség nélkül egyetlen szoknyarándítással a földre teperve meggyalázni, a katolicizmus keresztes vitéze, aki vén kecskés kéjelgéssel mekegi világgá: „vitéz légionistáink — hiába feszítették keresztbe combjaikat a 218 vörös hordák asszonyai — megmutatták nekik, hogy mi az