Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

III RIASZTÓ SZEMMEL - a sírt, hol nemzet süllyedt el…

a sírt, hol nemzet süllyedt el. 1849-ben az orosz cár csapatai váltott lovakon siettek az osztrák császár segítségére. Az ellenség közös volt — „szabadságharc" —, a lidércnyomást tehát meg kellett szüntetni. Hogy a régi változatlanság fennmaradhasson, a forradalmat likvidálni kellett mindenáron. A magyar szabadságharc az abszolutizmus által törvényesített „isteni rendet" veszélyeztette, a lázadókat tehát észre kellett teríteni. És a Szent Szövetség szelleme nemzettaposó brutalitással likvidált. Az eredmény: Világos, Arad, Kufstein, bitó, börtön, csend és száműzetés. „Magyarország Felséged lábai előtt fekszik": pózolt a győző, de a sírt, hol nemzet süllyedt el, népek milliói vették körül. A despoták ölelkezését megzavarta az európai szellem néma tisztelgése. A legyőzött magyar volt a hős, és nem a nyaktipró osztrák, Kossuth az eszménykép, és Haynau a megvetés tárgya. Aki és ami akkor a magyar korigazság mellé állott, az a haladás szellemének máig is érvényes történelmi ítélete volt. A magyar halálnak a Heinék és Ibsenek voltak a siratói, a Marxok és La Fayette-ek a tisztelgői. De ki emlékszik a cármagasztalók, császárvédők és Haynau-falazók neveire és tetteire? Pedig sokan voltak, és hangosak voltak, de a történelem nem tud róluk. Nem tudhat róluk: talpnyalók voltak, kiknek neveit elemésztette a nedvdús szolgamunka. Gazdáik tette nem húzta le a történelem serpenyőjét: a történelem sülylyesztőjéből senki őket többé fel nem támaszthatja. De a sírból — melybe erőszakkal és igazságtalanul népet és erkölcsi akaratot fojtottak — kitört az igazság, és évek múltán maguk a hóhérok vagy utódaik is kénytelenek frázissá szajkózni az igazságot. Hol van ma labancutód, aki szót merne emelni negyvennyolc ellen? Ki merné ma az osztrák császárt dicsérni és az orosz cár győzelmét nemzeti ügyként köszönteni?! De vetítsük negyvenkilencet a mai szabadságharcokra, és a szolgalelkűség örök egyformasággal árulkodik. A szolgamunka felemészti önmagát: 88 év múlva hol lesznek azok, akik ma Francónak tapsolnak, akik Mussolini-cárt köszöntik, és akik Hitlerben keresztes lovagot látnak?! Utódaik, unokáik — apáik szolgatollát rég feledve — ezt a mostani véres Szent Szövetséget ugyanúgy történelmi szégyenfolttá fogják bélyegezni, mint a negyvenkilences muszkavezetők unokái Világost és Aradot. És hiába 191