Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

I SZOMORÚ SZEMMEL (1920-1924) - a bot

hatalmas föld. Ezt gyilkolni. A néma ellenfelet szerette benne. A kényelmes szépséget. A bosszú örömét. Beleszúr mélyen — az csendben marad, csak a saját lihegését hallja új biztatásnak, bátorításnak vagy — kudarcnak. Még egyet üt rajta. Most örült, hogy holnaptól kis, fájó sebeket fog ütni. Az erőt, amit ma hiába pazarolna okos fontolással, gyűjtötte holnapra. Megint megállt, eszébe jutott, hogy az előbb irigyelte a kovácsot. A másik lehetőség gyorsan ráterpeszkedett. Irigyeltem Varjast, mert ő jobban gyilkolhat, most... most ő fog irigyelni, ha az enyém lesz a hegyesebb szög. Nem fogja hatalmasra, élvezve csinálni, ki fog játszani — nevetni rajtam, észre fogja venni, hogy mit akarok. Nem. Nem adom oda neki. De holnap ütni kell, vágni — botot akarok, hegyes vasat, szöget... ütni. Te nyomorult! Ezt az utolsó szót az emberre mondta, a falura, mely ott állt előtte végtelen nyugalmában. Ez fájt neki: ez a szűzi, egészséges pihenés — a nevetős, fehérre meszelt apró házak, és ő a tehetetlenségét érezte: miért szúrja a tompa botot a földbe? A gyönyörű este kívánatosra csókolta a falu alvó életét, nem messze állt az ő magányos háza — még arra is rá merte lehelni csábcsöndjét. Keserves börtöne — a sötét ház is elcimborált tőle. A kovács jutott megint eszébe, látta mosolyra torzult arcát, ahogy az a titkát megsejti, és kijátszva kisebbíti a bosszúálló erőt; öreg életének minden tapadását, lélegzetét kicsúfolja. Nem ... nem adom oda neki. Egy hatalmasat üt a földre — megnézi a nyomot. Sötét van, nem látni — lehajol, a kezével tapogatja ki a sebet, és semmit sem talál. Megfordul, előtte sötét éjjel. Ez is ellene van. A sötétség ráfeküdt a földre, nem meri bántani. Hideg páncél az most. Nem is jut eszébe, hogy üsse, Örül az újonnan kapott ötletnek; a féltett kijátszás egyszerre eltűnt — a pillanatnyi jólesést érezte. Visszafelé ment. Hátat fordított a falunak, házának, a mankós kovácsnak. Lesz botom — erős vasvégű — nagyon erős. Gyűlölte Varjast — akinek ő felajánlotta dühös barátságát, de aki őt kinevette, megcsalta —, nyomorultan megirigyelte.