Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

II SZIGORÚ SZEMMEL (1924-1934) - indulás és búcsú

tás: pont a líra után. Amíg ez nincs így, addig ezek a mesterségesen életre tüzelt sorok, ezek a káoszt gabalygó túlzsúfolt és túláradó feszülések a semmibe hullnak, feleslegesek. Fáj ezt leírni, de le kell írni épp Nemes könyvével kapcsolatban, mert itt egy kész tehetség teremtő ereje próbálkozik. Épp azért: utat, irányt a tehetségnek, célt, tettpróbát — versek helyett. Életszót, földi szót — menny és pokolmisék helyett. Nemes a valóság szavait vetéli, de mert lírává avatja: beképzeléssé nagyítja, és a valóság álarcában tulajdonképp a valóság elől menekül. Indulás! És már az indulásnál — menekülés: vers! És vers a búcsú is. Lásd: Juhász Árpád (Búcsúzó]. A különbség: fáradt rezignáció, semmi más. A rezignáció hangszerelése, gesztusa, refrénje. Erénye: a takarékosság. Tehát nem ötvenszer elmondani ugyanazt, de csak tízszer, és közben kétszer csodálatos szépen. A különbség: a tényleges fanyarság keserű zamatja. A különbség: a nagyobb rutin, a halál indokoltabb fekete ellenpontja. A különbség: hogy ez a búcsúlíra néha népdalzenére lüktet és őszinte. Őszinte beismerés: „Játszunk, hogy ne végy észre!" Hogy észre ne vegye az Isten, a felelősség, hogy csak játék, vers az egész szüret, és „kezdeni, kezdeni kellene újra". Kezdeni elölről, de — másképp. De mert másképp már nem lehet, marad a szépítés, a zene, a menekülés tényének, a búcsúnak a takarása. Búcsú csak egyféle lehet, ha a búcsú búcsú a verstől, ha az — pont a líra után, és kezdet: más, szükségesebb. Aki teljes őszinteséggel, tehát teljes felismeréssel csinálja, annak le kell vonni a teljes konzekvenciát, ahogy azt itt Szlovenszkón meg is tette egy verseskönyv névtelen szerzője (Egymás mellett, 1925): „Ezek a versek megmaradt lapok egy régen készülő kötetből, melyet azóta százszor is megtagadtam. Mert rájöttem, hogy verset írni hiú és értelmetlen dolog, mikor az élet minden problémájával százszázalékos valóságokat követel." Juhász Árpád így búcsúzik: „Búcsúzni kellene szép szavakkal, talán kissé ünnepélyesen, talán kissé fáradtan, mert nem lesz többé vers. Vonatom megáll életem állomásán, és vendégségbe megyek önmagamhoz a szőlőhegyemről... Szőlőm pincéjében évek óta gyűlt a bor. Utoljára kóstolok a boromból. Jövőre más fog szüretelni." Lírai póz. Tehát lírai lényeg: játék a búcsúval, borkóstolás, fanyar mámor, de holnap vagy néhány év múlva, még tökéletesebb zenével, megkapó szépségben ugyanaz a játék. A téma örök: búcsú. De mert csak líra, sose lehet lényeges és teljes konzekvenciájú megismerés eredménye. A tel- 133