Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

II SZIGORÚ SZEMMEL (1924-1934) - bartalis

bartalis A magyar Walt Whitman. Mindenkit megelőzőn és mindent lekésőn. A tizenhárom év előtti versforradalmárt magyarázó N. Tessitori Nóra asszony csak ma mutathat vissza: nézzétek, ez volt, forradalom volt: a kötetlen formájú vers perifériás magyar művelője, aki nem ismerte sem Whitmant, sem Kassákot, és egyidőben csinálta ugyanazt másképp. A voltnak a jelene a fontos. Mi azt nézzük: mi van ebben a pillanatban, amikor előttünk fekszik Bartalis egész költészete: a versforradalmártól a faluba visszabukott embertestvérig. (Hajh Rózsafa, Bartalis János versei. Tessitori Nóra előszavával. Erdélyi Szépmíves Céh kiadása, Kolozsvár.] Bartalisnak három tehene van, nekem is. A különbség csak annyi, hogy ő örömmel és földszeretettel tud dolgozni, míg nálam ez kényszergesztus, és nem bírom őszintén fogni a kapát és a gereblyét. A különbség: nekem a falu — börtön, neki... nem annyira. Már régen ismerem. Egyik versét kivágtam valamelyik erdélyi lapból, és amúgy rotációs nyúzottan az íróasztal mellé szögeztem: Elindultam a beteg világból és egy kis faluba érkeztem ... El akartam bújni világ panaszától... De előjöttek a madarak és lett tavasz és virágoztak a fák és felöltözött a föld és sírtak az erdők és az ember-lombok is rám hajoltak és az én nyugalmam is oda lett. S most itt állok, éberebben, mint a sajgó nagy világban. Jajong az emberiség. Öszi, szomorú koszorúk sírnak összetörve. Mikor lesz Hajnal? Mikor lesz Reggel? Ö, kedvesem, boruljunk le és imádkozzunk. 117