Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

II SZIGORÚ SZEMMEL (1924-1934) - korlátok és korlátok ellen

ni, hogy csakugyan elhiggyék a vádlott védőbeszédét. Kell, hogy más is szóljon, elsősorban Tamás Mihálynak van szüksége erre. Kell, hogy tudja és érezze: korlátok és kor­látoltságok elleni harcában nem áll egyedül. Kell valami: a szolidaritás, az egy célúak bizonyító és tanúskodó kórusa, hogy Tamás Mihály erős maradjon, megmaradjon, most már teljesen a miénk maradjon. Tehát: akit nem vesznek le a lábáról kicsinyes társadalmi butaságok és szervezett önzé­sek, álarcok és kényelmes polgári célok, de aki most már tudatosan ezek ellen küzd, hogy az érdekkorlátokkal ki­semmizett értékek és emberségek jogot kapjanak az uzso­rázott életből. Kell szólni, és Tamás Mihállyal kezet szorí­tani, mert mindig öröm, ha a nyáj kirúgja a közéjük nem tartozót, és öröm látni, hogy ez a rúgás embert ébreszt, aki magára eszmél, missziójára: küzdeni és harcban kíméletle­nül küzdeni a korlátok és korlátoltságok ellen. Ki hitte volna, hogy a Szép Angéla háza legyen az alka­lom erre a ruszinszkói forradalomra? Lapjaink korlátoltsá­gát és kicsinyes szempontjait egyébként nagyszerűen demonstrálja az a tény, hogy ezt a nagyszerű kisregényt nem merték lehozni. Amikor minden kis tintanyalónak sza­bad az út és a honorárium, akkor egy Tamás Mihálynak házalnia kell?! Ö, szlovenszkói magyar irodalom! Miért volt az egész lárma? És miért lett belőle politikai harc, sőt vallásháború Szép Angéla dacára? Az emberek nem bírják el az őszinteséget, nem bírják megérteni az új irodalom lényegét: a meztelen őszinteséget. Az író joga és kötelessége, hogy a saját és mások életét úgy teremtse újra, hogy az teljes igazság legyen. Az író nem kímélheti magát, és nem kímélheti az életet. Ennél a követelésnél nincs álarc, csak gyónás: igazság mutogatá­sa — másoknak, mások okulására. Az író kell, hogy maga­sabb emberi értékű legyen, hogy egyáltalán emberi érték legyen, különben csak művész és semmi más. Az új élet az embert követeli elsősorban az íróban: a teljes, megváltó őszinteséget. Az emberek a társadalmi berendezések szent­sége révén, a beléjük nevelt korlátoltság folytán nem bírják és nem vállalják (minden rangú és rendű Korláthok gon­doskodnak róla, hogy ne vállalhassák) ugyanakkora lelki erővel és meztelenséggel az író tettes őszinteségét — fel­riadnak és álarcot rántanak, de az író embersége és akara­ta mellett kicsinyes polgári mentalitásuk egyszerre semmi­vé foszlik: hazugság lesz. Ezt utóvégre meg lehet érteni, és ez az önkéntelen fügefalevél-kapkodás nem bűn, csak a nevelés és a lehetetlen társadalmi berendezés folyomá- 115 8*

Next

/
Thumbnails
Contents