Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

pesten jártam iskolába, "kukk"

Xl-es tanterem zsúfolásig, ablakpárkányig megtelt, annyira, hogy később már csak indexes igazolással engedték be a hallgatókat. Babits órája előtt Beöthy Zsolt tartotta meg előadását: Az irodalomtörténet elmélete címen. Kevesen hallgattuk, az óra vége felé már behallatszott a folyosóról a Babits-előadásra várók türelmetlen zsivaja. Voltak, akik tiszteletlenül még az ajtót is rugdosták, hogy így siettessék az óra végét. Kínos volt a múltnak és jelennek ez a leplezetlen ütközése. A Magyar Tudományos Akadémia a Mindenki ú)ákra készül sorozatban, az 1918/19-es forradalmak irodalmi szöveggyűjteményiének IV. kötetében, 1967-ben adta ki Babits eddig publikálatlan egyetemi előadásának szövegé!. A cím alatt ez olvasható: „Fábry Zoltán lejegyzésében". Valami haszna mégis volt ennek a szemeszternek: negyvennyolc év múlva is beért egy filosz-szolgálat. Nyáron a hadviseltek részére újra rendeztek egy pótszemesztert, mely még a kommün bukása után is tartott, de most már zsidóverésekkel és egyéb atrocitásokkal tarkítva. Emlékszem, a nagyszerű magyar nyelvész, Balassa órájára is betörtek az ébredők, és le akarták kergetni a katedráról, de akkor az ajtóban megjelent Beöthy Zsolt, aki finoman rezgő fejjel, de kemény, határozott szavakkal utasította ki a barbárokat. Az antiszemitizmus szennyese az Otthont is elérte. A szentimrések ultimátumot nyújtottak át: estig ki a zsidókkal! De zsidó társaink megkönnyítették dolgunkat: önként távoztak. Este — már nem tudom, miért, talán este lezárták a szigetet? — Buda felől csónakon jöttek szemlét tartani a szentimrések. Mintha film peregne: az ablakon át a Margit-híd finoman ívelő sziluettjét látom, és egyszerre csak — végeláthatatlanul — lovasok kocognak át rajta. Ha jól emlékszem, még köd is volt, ez még valószerűtlenebbé tette az egészet: a román hadsereg egyik lovasosztaga vonult át Budára. Ez okkupációból aztán mi is kaptunk egy kis ízelítőt. A hallba román katonákat szállásoltak be, ha közülünk valaki esti sötétedéskor jött haza, azt az őrszem csak cigarettasáp fejében engedte be. A Bölcsészotthon fejezetet — és vele az én pesti kapitolámat — lassan le kell zárnunk. A nagy termek idővel kiürültek, az egyetem megnyitását várva, már csak mi, utódállambeli diákok voltunk a lakói. Fűtésről persze szó sem lehetett, a kisebb emeleti szobákba húzódtunk, néha egész nap ágyban maradtunk, hogy meleget is érezzünk. 7