Vozári Dezső: Varázslat nélkül

Vihar előtt (1936-1944)

A HÁZ A házban, ahol lakni van szerencsém, nem éppen jól élnek az emberek, isten hitén és egy kevéske lencsén elél a test s a lélek szendereg. Hat emelet betonból és nyomorból, a gangon vénasszony nyelve pereg, vonúlnak feje felett, amíg horgol, az évek és a csillagrendszerek. Itt élünk hát lázongva és szelíden, van, ki a mennybe s ki pokolra vágy, mérges lármájukat nem csendesítem, mert tudom, érzem, a haragjuk lágy. Csak áll a ház a ködben, az időben, elszántan, mégis bénán és vakon, gyűlöljük életét mi, egyre többen, ha esőcsepp koppan az ablakon. Az udvaron átvont sötét kötélen szél duzzasztja a száradó gatyát, egyszer szülésznő járt erre a télen, gyakran temetni jönnek szentatyák. Szívben a bánat, ablakban uborka kapott helyet, s az ablakok megett zsírt gyűjtenek a tört fülű csuporba, és soha meg nem nézik az eget. 92