Vozári Dezső: Varázslat nélkül

Tovább (1945-1971)

Vozári Dezső költészete a két háború közti csehszlovákiai magyar lírában mindenekelőtt nyelvi kultúrájával, formaművészetével tűnt ki. A költő kezdeti, romantikus időszakában keletkezett zsengéit éles választóvonal határolja el a húszas évek közepétől írt verseinek időszakától. Ekkor, Prága vitalitással és demokratizmussal telített légkörében kiszélesedett Vozári látóköre, világképe új motívumokkal gazdagodott, s lírájában a társadalmi lelkiismeret önemésztő hagja és a polgári kiábrándultság cinizmusa sajátosan keveredik, valóság és költői vízió groteszk módon ötvöződik. De költészetében a villoni hetykeség csak álarc, amely mögött mindenkor a nép sorsáért, a jövőért való aggódás rejlik. Nem volt tipikusan csehszlovákiai magyar költő, nem volt az a lírikus, aki minden idegszálával a csehszlovákiai magyarság sorsát, problémáit fejezte volna ki, sokkal inkább az elnyomott, a jogfosztott, a nincstelen kisemberért szállt síkra, tekintet nélkül nemzetiségére. Vozári sohasem lakkoz, nem szépít, nem finomkodik, mindig a maguk nevén nevezi a dolgokat, ám ez az illúziótlanság nem jelent hitetlenséget, sem szkepszist, még kevésbé cinizmust. A fasiszta veszély fokozódásával hangja mind határozottabbá, józanabbá válik, az értelem nevében szembehelyezkedik mindenfajta diszkriminációval, jogtiprással és barbársággal, kidomborítva a politikus írástudó felelősségét. 691 — 706 — 84 13 16,— Kcs