Vozári Dezső: Varázslat nélkül

Tovább (1945-1971)

ÁLL MÁR A HÍD Bölcsődalát nem szférák csipkés, finom zenéje dúdolta, ha felette húzott a naplemente, reggel és este bőgte szilaj fortisszimóit egy ország akarata, acélja és cementje. Mint magból, melyet érlelt eső, meleg, verejték, a gondolat s a munka édes gyümölccsé lettek, egy percre megpihenhetsz, vár a terített asztal, csak azok nem aratnak, akik mit se vetettek. Már itt a mű, a kézzel tapintható eredmény: áll már a híd és rajta jó terhek dübörögnek, és száll a szó: a béke teremti a csodákat, az eszme ád erőket a zúgó délköröknek. És így ti, ünnepeltek, méltó tettekre készen, siessetek már holnap frissebb betont keverni, partok és emberek közt, partok és nemzetek közt roppant terheket bíró, híres hidakat verni. 116