Vozári Dezső: Varázslat nélkül

Tovább (1945-1971)

AZ ÉVSZÁZAD FIÁHOZ E század fia vagy, büszke, merész, benned tán égig ér az emberész, a végtelenbe nyúlik két kezed, műcsillagod űzöd és fékezed, s a költő méltán zeng ódát neked, magasztalva híres nagy tettedet, a józan kortárs is megrészegül, ha ennyi dísz jut osztályrészéül, ha minden földrész újra és megint ámulattal csak őreá tekint. Jő napra est és újra reggelek, gyűrt kórágyán felnyög a rákbeteg, nincs terve már, nincs vágya sem, hiszen útja csak egy s a semmibe viszen, rajta se sugarak, se gyógy levelek, se vigaszok már nem segítenek. Egyre csak bámulom és fájlalom, hogy nincs más társa, mint a fájdalom, a fájdalom — csak az kíséri el, míg ráterül a fekete lepel. E század fia vagy, loholj, kutass, építs mentsvárat, új utat mutass, zúgó rakétád már célba talált, most bírd le hát a néma rákhalált, és magadat, midőn megtetted ezt, 112