Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Egy nemzedék arca és harca - Budapest

Budapest Harangzúgással indúl a fehér hajó, dél van és Pozsony már csak lágyan énekel a dinnyék, szőllők és barackok bódító illattengeréből. Itt állok a hajó fedélzetén, egyedül sok ember között, akik életük zarándokútján most ezen a gőzösön úsznak le velem együtt a Dunán. Még integet a vár aszott karjaival, még látni a Lidót is, nemsokára azonban minden eltűnik, ismeretlen tájba fut a hajó. Csak vigyen és fusson, jó járni új helyeken. A csallóközi part: erdők, füzesek, mocsarak, kiszakadó folyók és patakok meg szállinkózó sirályok tropikus mitológiája s akkora csönd terpeszkedik itt a dolgok fölött, mintha épen ébredőben volna ez az érintetlen ősi táj valami történelmi álomból. Nekem álom a hajó is, a zászló a szent koronával, s Szent Imre, akiről, isten tudja miért, ezt a hajót is elnevezték. Lehet, hogy a kitűnő herceg is itt van, benn a mótórok között, ott vigyáz reánk. Nyugtalan vagyok, rámtörnek egy utazás lírai homályai, melyekben gyermeki emlékek ébrednek föl és kinyújtják karjaikat az ég felé. Megyek Budapestre ! Most lépem át először a trianoni határt, most megyek világéletemben először Pestre. Vájjon tudják-e, mit jelent ez egy ember számára, aki perifériáról megy a fővárosba s útközben fekszik ki eléje: az egész magyar szellemi glóbusz, a huszadik század középeurópai történéseinek minden jelentős állomása, egy nemzedék felsikoltó új arca, két országhatár, két szellemi határ. Tudják-e mi ez? Első gimnazista korom óta készülök a magyar fővárosba s csak most jutottam hozzá. Közben volt világháború, voltak forradalmak és ellenforradalmak, évek, napok és órák, 55