Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Egy nemzedék arca és harca - Sarlósok és emigránsok

Balogh Edgár egész cikkéből kitűnik, hogy ez az írás teljesen önkényes s egy ember magánügye, amellyel a mozgalom semmiképen sem azonosíthatja s nem is azonosítja magát. A Sarló nem egyéni vállalkozás s ilyen és ehhez hasonló témákat nem lehet letárgyalni azon a módon, ahogy Balogh Edgár tökéletesen politikai és taktikai attitűdben teszi ezt. Nyilvánvaló, hogy a sarlósok és az emigránsok kö(zött a generációs különbségen kívül a kisebbségi élmény is határozó, de tény, hogy az emigráció számbajövő tagjai, akik nem adják el magukat sem pénzért, sem a szenilisség tudatalattiságából, látják és tudják a magyar kisebbség útját a valóság szociális képlete felé. Hisz ezt a kisebbségi meglátást és Önélményt a sarlósoknál is a magyar emigráció tudatosította s vitte át az érzelem szocializmusából az értelem szocializmusába, az a szocialista és szociológiai-szerepű emigráció tette ezt, amely az Ady, Móricz, Szabó Dezső elsődleges lírai harangjátéka után, magyar táj víziók és az etnográfiai szocializmus után: okfejtő, analizáló és rámutató nevelést végzett itt, igaz, kevesebb pátosszal és nagyobb szerénységgel, de a bensőkben érő és boncoló nyugtalansággal. A forradalom írásait nem vállalták sarlósok, hanem a forradalom írásai tették a szentgyörgy-körista főiskolás cserkészeket mai sarlósokká, valamivé, ami ma remény és építő erő a magvarságdarabok generációs frontjain. Dísztelen volna letagadni ezt s Balogh Edgár rosszul tette, hogy nem fejtette ki tisztán és precízebb formában mondanivalójának ezt a részét, mert ez a rész természetszerűleg dönti meg a másikat, amelyet az emigrációra varr. Nekem sem kötelességem, sem felhívásom arra, hogy apológiát írjak az emigránsok dol52