Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Egy nemzedék arca és harca - Érsekújvár mérlege

felhördülése volt ez: a kifejezéssel teli szám növe­kedése előtt. És most fel ne szakadjon a tisztelt reakció epe­zacskója: az érsekújvári kongresszus a sarlósok iga­zolását jelenti mindenképen. Ez természetes és nem sérti senkifiát. Mert a Sarló önmagában is már ér­tékítéletet jelent. Jelenti pedig azért, mert fogalom­má vált és terminussá sűrűsödött, melyben a szlo­venszkói közvélemény az új magyar, a szlovenszkói új nemzedéket fejezi ki. A Sarló szó össze van forrva a javítás és tökéletesítés gondolataival. A sarlósok jól tudják, hogy a szociológiai eszmények, a kultúra törvényei önmagukban halott betűk, melyek nem mozgatják meg a világot. A világ csak az ember ál­tal, a kultúra csakis a művészeti alkotások révén mozog és működik. Az etikai eszmény tudatossá és hatóvá vált bennük. A két Sarló alig ötven tagja oly önfeláldozó, történelmi erejű munkát végzett, mely­nek nincsen ifjúsági analógiája az utolsó magyar félszázadban. Ezen a kongresszuson dokumentáló­dott: mit adtak ők a szövetség keretén belül. A re­gőscserkészet, a diáksajtó megteremtése, a Vetés, a szemináriumok és tudományos munkára való in­tenzív rászoktatás, irányítás, a cseh és szlovák ha­ladó fiatalsággal és a cseh és szlovák szellemi élettel való érintkezések kimélyítése, a magyarországi és más utódállamokbéli progresszív ifjúsággal való ál­landó s egyedüli kapcsolat, az új magyar irodalom élményadó és megacélozó olvasása és vallása, a mun­kásság és parasztság tömegeivel való belső, égető, izgalmas törődés: mindez a Sarlót jelenti. Ez az a program, melyet röviddel ezelőtt átkoztak, szabotál­tak és bojkottáltak ebben az országban, amelyikért Komáromból kikergették őket és jó magyar parasz­22

Next

/
Thumbnails
Contents