Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Három ember - Chaplin, az anarkista

mas voltát. Látszólagossággal dolgozik, hogy élhes­sen. Ez a látszólagosság, ez a fikció kell neki. A Nagy­város fényeiben pedig ép ennek a látszólagosságnak adott magas lehetőséget, mikor vak leányt szerepel­tet szerelmesnek. Az ötletből társadalmi sorsot, a sorsból törvényszerűséget csinál s a törvényszerűség­ből javító szándékot, forrongó érzést csen a nézőbe. Finom lírai részei vannak ennek a szerelemnek. Ami­kor Charlie lábujjhegyen távozik a lánytól, aki azt hiszi, hogy az autóval elrobogó úr — ő volt. Csak igazi költő tud ilyen kompozíciót felépíteni, ezzel a kezdettel s ezzel a finissel. De tovább kell menni, nem időzhetünk a szenti­mentalitás aloé-virágánál sem. A Nagyváros fényei ugyanis nem csak ezért lobog­nak. Nem csak ezért s nemis a mókákért, a trükkök végefogyhatatlanságáért, a nevető izmok l'art pour ľart-tornájáért. Nézzünk csak bele Charlie apró, fekete szemeibe. Ez a nyugtalan vagabundus tár­sadalmi attitűdjében szociális kritikát hoz a fil­men. Észre kell venni, hogy fekszik s hogyan mászik le a Boldogság és Béke szobráról; hogyan öli meg határtalan nyugalmával és magátólértetődöttségével a rend derék őreit; hogyan rúgja fel a börtön ajtaja előtt a szabadság keserves allegóriáját, az utolsó cigarettavéget ; hogyan pécézi ki a lenyelt fütyűlő­vel, folytonos csuklásával, amely mindig egy-egy füttyhangot hoz ki belőle, a díszes burzsuj-társasá­got, a lakomázókat s az ünnepélyes pózba vágódó énekese, aki tízszer is belekezd az áriába, de abba kell hagynia — a Charlie fütyülése miatt. Nem vé­letlen itt semmi, még a munkástársa ételébe cserélt szappan sem, még a bagótól kegyetlenül elütött kol­dus sem. Mind összefüggő valami, aminthogy Chap­188

Next

/
Thumbnails
Contents