Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Mi lesz Szlovenszkóból? - Van menekvés!

ahogy a tavalyi losonci kongresszus pontot tett a csehszlovákiai magyar főiskolás ifjúság ideológiai fejlődéséhez. Az az erős lendület, amely sokszor mechanikusan vitte előre a Sarlót (hisz elsőrangú helyzeti energiája volt s nőttön növő önszuggesztivitása és közvéleményi attitűdje) egyszerre széjjelesett. A gyenge és védekezni nem tudó reakció éppen a sarlóslámpák alatt tanult meg olvasni és meglátva a harc fegyvereit: egyszerűen felhasználta őket. A Sarló akkor önmagában hordott ideológiai differenciálódása csak víz volt az ellenfél malmára. A lankadt küzdelem, a meditáló megállás a kisebbségi probléma előtt, a benső ellentmondások a mozgalom ideológiai vonalai közt: s a diadalmas csapat kezéből kiesett a kormányrúd. Hiába mérjük össze az önmagában helyes szociográfiai vándorlásokat: a generációs mozgalom szempontjából ép az a szembetűnő, hogy a csehszlovákiai magyar fiatalság világnézeti pedagógiája kihullott a Sarló kezéből. S ez egyenlő azzal, hogy itt a szellemi reakció minden más téren is hallatlan benyomulást fog tenni. Aki csak belepislant a dolgokba, tisztában van az egésszel. A letört generációs lendület korai sírjába temetkezik a szlovenszkói magyar forradalmi generációk várva-várt egysége is. S ezzel mindaz, amit tíz esztendő óta itt írói toll és szellemi álom felvázolt. A Kisebbségi Géniusz ugyanolyan devalvált szólam lett, mint az irodalmi tömörülések kispolgári, politikával cukrozott Kúriája vagy a nagyáriás szédítésű Új Munka-meddőség. A Magyar Diákszemle kimúlása azonos a MAK-ok kínos belső viszonyaival s a célirányosan elvéreztetett egyetlen ifjúsági folyóirat, a Mi Lapunk, helyére már-már feltolakodik a százszázalékosan reakciós fényű Tábortűz. Az új Szó halálának is vannak szerves 169