Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Mi lesz Szlovenszkóból? - Van menekvés!

gatás? Mi ez, ez a politikai és társadalmi posvány, hangtalan, nemtörődő, célnélküli, begubózkodó élet, ami Szlovenszkón divatját járja: ezer kilométernyire az orosz tervélet fantasztikus daru- és vasbeton-epikájától s közvetlen a nyugati kapitalizmus recsegő, jajgató börzéitől s lankadtan gomolygó fauszti szellemiségétől. Magára maradt országdarab árva néptömegei: akol nélkül, szélben, télben, színes u j ságriportokkal, üveglegendákkal, olyan kicsi és megnagyított válságokkal, mintha nem is volna más a világon. Csak ez, csak ez a szomorú, politikai sebmutogatásra, „legyünk jó testvérek" című kizsákmányolásra, merő öngyilkosságra, elkvaterkázott, jogban is, számban is lefokozott kisebbségi magyarság vagyunk. Az éhség és ruhátlanság, mint egy büdös eb dörgölődzik ezer és ezer emberhez. Igen, általános jelenség ez is, de micsoda oblomovi álomkór ez, hogy senki fel nem szisszen és valamennyi közvéleményi periszkóp, amelyik annyi esztendő alatt kinyújtogatta a nyakát, ma hallgat, szava sincs ahhoz, hogy a szlovenszkói magyarok holnapjával mi lesz? Szűk politikai fürdőkádakból mi jöhet a legszélesebb igények és szükségek számára? Mikor itt egy évtizeddel ezelőtt kellett volna megcsinálni az összes termelő társadalmi rétegek összefogását egy közös, erős politikai blokkba s reális, tüstént alkalmazkodó, biológiai törvényszerűséggel haladó erőt elindítani, mely egyaránt védelmezte volna a magyar munkás és paraszt s a polgár életlehetőségeit. Akkor, amikor kovászos, plasztikus volt minden társadalmi és politikai, sőt minden szellemiségi forma is, könnyebben ment volna a dolog, mint ma, amikor leszilárdult és alkotó elemeire esett széjjel az egész, ami 1919->ben Ígéretes, forrongó zivatar volt. Ám 166