Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Mi lesz Szlovenszkóból? - Pozsony és Szlovenszkó

élményekkel utaznak vissza hazájukba. De ami a fürdők közt terül el, az már egészen más. Se nem Pozsony, sem Pőstyén, sem Tátra. Pozsonyban még nyugati kultúrélet van, itt csak osztályharc látható fedetlenül, valósággal. Falvak és kisvárosok sora, völgyekbe, katlanokba, folyók és útkereszteződésekbe, hegyaljakba és dombtetőkre épített fészkei egy lakosságnak, amelyik ma talán nagyobb erőfeszítéssel harcolja ki itt mindennapi kenyerét, mint az ezer éves történelem akármelyik évtizedében. Most frissek még falu-élményeim erről a vidékről. Napokkal ezelőtt még Zsdiaron, a Tátra javormai völgyében, Szepes-Magurán, Dunajec mentén, a most fellendülő, szép Ruzsbach-fürdő tájékán voltam s mindenütt ugyanaz a kép, ugyanaz a lényeg : végtelen nyomor, szomorú, kókadt krumpliföldek, zab és kevéske kukorica. Mikor júniusban felfelé vitt a vonat, akkor Galánta körül már keresztekben állott a gabona, itt pedig mindenütt, le meszi Liptószentmiklós és Ruttka felé csak most látni búzakereszteket, itt csak most van aratás. A kisváros kihalt, poros, feltört utak és bezárt üzletek, mozdulatlan gépek, nem-füstölgő gyárak merednek eléd, a patakok és folyók egykedvűen folynak, az emberek csinálják a maguk dolgát, politizálnak, keseregnek, rosszulvannak, betegek, pedig a fejük fölött szökik az ég felé a Tátra, a varázshegy, amelyik mindent meggyógyít. Most katonavonatok jönnek-mennek errefelé, a mezők és erdők tele vannak hadgyakorlatozó katonasággal, boldog, túrázó autók rohannak át a falvakon, ahol mindig pezsgett, mindig lobogott valami történelmi eleven erő. A szlovenszkói falu magába süppedt. Nem csinál történelmet, nincsenek lázadó jobbágyai — csak élni és megélni szeretne. 157