Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Irodalmi notesz - Halhatatlan a nagynéni művészete

A program most megvalósulása felé tart. A délibáb ott ragyog Pozsony összeterelt keresztény magyarsága fölött. Fővárosi színvonalú központi lapunkban cikkek jelentek meg olyan betűvel, amilyeneket a Nobileexpedíció pusztulása és a Zeppelin repülése óta alig láttunk: „Pozsony szenzációja! A BAJUSZ, operette 3 felvonásban, 60 szereplő, ének- és zenekar, tánc. Főrendező Matzon Ernőné. Előadás áprilisban." Az „operette" csütörtökön, 1929 április ll_én a pozsonyi Atlonban előadatott. Kinek van hozzá mondanivalója? Nekünk nincs. Mi csak a délibáb progresszivitását kisérjük kötelességszerű figyelemmel. Mert érdekes: egy nappal ennek a Bajusz című irodalomnak műkedvelői interpretálása előtt, ugyancsak Pozsonyban, előadást tartott a magyar népzenéről egy kiváló muzsikus, aki minden tekintetben megérdemelte volna, hogy előadását meghallgassák. Magyarnak magyar, kereszténynek pedig annyira keresztény a Németh István László, hogy ő a pozsonyi dóm orgonistája. Mégis, mikor a férfidalárda felvonult a dobogóra, hogy Kodályt énekeljen, alig maradt a padsorok között ötven ember. S most olvasom a jó öreg pozsonyi lapban, hogy a Bajusz előadására szóló jegj^ekért „valóságos élet-halál-harc fejlődött ki" és az Atlon terme utolsó helyig megtelt „keresztény magyar közönséggel". Ment az „operette": menüettel, táncokkal, főrendezővel, súgóval, alrendezővel és tombolással. És a jövő héten megismétlik! Éljen! Éljen a Délibáb és éljen: a Bajusz, a Menuette és az operette. Soká éljen, mert soká tart, míg egy generáció leéli a maga szegényke napjait. Éljen és világítson ez a csillogó anakronisztikum minden po141