Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Irodalmi notesz - Halhatatlan a nagynéni művészete

Azért csúfolja a korszerűt divatnak s azért lázadozik ma egyre erősebben minden olyan erő ellen, ami bántja őt és aláássa az ő művészeti szemléletét. Forradalmárokból elfogadható nippeket készít magának, ördöngös, ravasz, öntudatlanul is gonoszkodó az élővel szemben, de a halottból siet angyalokat hímezni. Minden nagy terv ós minden nagy gondolat tragédiája ez az ilyen korban, mert kénytelen lemondani lényének legmagasabb tartalmáról. Azért menekül tehát irrealitásokba a filozófiában is, az irodalomban is ; esetleg miszticizmusba és mindenképen a legbiztosabb területére az intellektuális nomádnak: az anarchizmusba. Senki szebben nem fejezte ki magát ebben a dologban, mint a magyar Péterfy Jenő, aki inkább lett volna toboz egy pínián Itáliában, mint középiskolai tanár Budapesten. A középeurópai mező egy hegyes-völgyes, állítólag nagyon romantikus pontján, mi külön megjegyeznivalónk van ehhez? Mi itt élesebben látjuk és érezzük mindezt, mert meg vagyunk áldva különös sorsunkkal, sajátos kultúrális befolyásokkal Nyugatról és Keletről s keressük szavunk tisztaságát és átütő erejét, önállóságunkat velük szemben. Nálunk a nagynéni egyrészt szikár feminin Harpagón, másrészt állandóan Goethebői idéz. A szegénység és a nagy német kultúra szervezett áramlata alatt élünk. Innen van, hogy irodalmunk érvényesülési nehézségekkel küzd, hogy művészeti életünk nem képes társadalmi hatóerővé válni. Talentumfölényünk van, de kultúrfölény ünk nincs. Egyéni virtuozitással jövő művészeink alkotásaikkal csak elszigetelt jelenségek maradnak mindaddig, amíg a nagynéni nevel a maga művészetével. íróink kezdhetik Balassa vagy Csokonai hangjaival — hisz ugyanott tartunk, ha a kör137