Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Irodalmi notesz - A közönség árulása

rábízta magát arra az újságra, amelyet olvasott s amely a világpolitikától egészen a hashajtó-csokoládéig mindenről „pontosan és szabatosan" informálta őt. Az ember nem volt eléggé ellenállóképességű, hagyta magát sodortatni, lezüllött — elárulta egész szellemi múltját, az önálló kezdeményezéseit, a differenciálódási tehetségét, maga is gép lett a gépek között és standardizálta, tipizálta szellemi szükségleteit. Megróható-e érte az az író- és művészsereg, amelyik ezt a kívánságot giccsel és közhelylyel szolgálta ki? Nem. Hisz becsapni csak a tudatlant vagy a gyámoltalan gyöngét lehet. Úgy tűnik fel: a szellemi élet száz_ és ezerszeres rétegeződéséjben élő és egykoff* virító emberiség, az osztályok közül pontosan: a polgári osztály elárulta a szellemi élet úttörő hivatását; elsődlegesen, felállítva a szórakozási normákat és a bevevőképesség kvalitatív mérlegét: ezzel tehát rákényszerítve a művészt, hogy alkotás helyett gyárts

on a standard számára. Korunk polgári átlag-kultúrájának végtelen ürességét, a szenzációt-hajhászó, ügyeskedő, felületes és felelőtlen és ostoba sajtótermékeket és képzőművészeti giccseket ezen a tőkeütötte nagyvárosi talajon növesztették. Ezen a talajon, ahol megszűnt az emberiség egészséges biológiai haladása, ahol kátyúba szorult a világ gazdasági élete s cinikus gesztussá esett az igazság, talán már az erény is. Minden kultúra függvénye annak a társadalomnak, amely hordozza s amely a maga miliőjéből, bizonyos időben, lehetőségesen bő gazadsági életben önmagából kiárasztotta, mint gallyát, levelét, gyümölcsét a fa. Amióta Oswald Spengler megírta hírhedt tézisét a kultúrák életéről, azóta a halódás bevallása lelkiismereti kérdés lett az európai írástudók 9 129