Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Egy nemzedék arca és harca - Éljen a háború

tek egy éjszakán át s a parkokban ismét rossz dalokat fütyülnek az inasok. Kérem: gondoljanak viszsza a nemrég-multra, a különös nyáréjszakára, az átreszketett éji váráson a boltok előtt sorakozó frontokban. Kérem: tessék visszaérezni a világháborút. Ki megy ki a frontokra, ha hív majd a vörösfényű, patétikus fáklya? Mert érdemes felvetni ezt a kérdést most, az olasz demars finom papírjának enyhe árnyékában: Mi lesz, ha kitör a háború? Mi lesz, ha az uccákon felharsog az ordítás: éljen a Háború! Lehetséges, sőt szavahihetői eg és észszerűen valószínű, hogy a jugoszláv-olasz konfliktust elintézik a zöld asztal mellett. És a diplomácia féltve őrzött, köhögős, monoklis mindenhatósága XIV. Lajos pompás bútorai között elsimítja a ráncot a kifáradt Európa arcán. Lehetséges, hogy nem lesz holnap hadüzenet és Mussolini bersaglierijei nem vonulnak kaszárnyából a marhakocsikba. De Zágráb főterén már elhangzott: éljen a Háború, de a tömeg már a saját lélektanának törvényei alatt nyüzsög és ordít, de kétszer annyi fegyver, ezerszer okosabb gázok, ezerszer fürgébb léghajók és tankok várják a parancsot. Valaminek őket is készítették. Valamit ők is várnak, mert nem élet az, felvonúlni egyszer egy évben a király születésnapján némán és vakon. A háború lehetősége megvan, mert azok, akik az emberi történelem ilyen fejlődését vállalták, értik a módját, hogy minden pillanatban rázendíthessék a nyugati kultúra nagy anakronizmusának indulóját a biztonságban dolgozó milliókra. Mi vagyok én itt és mi vagy te és mi itt a biblia soraira mutató milliók sóhaja, mi a Népszövetségi Sóhivatal, mi itt Chamberlain és mi itt az Amerika— Európa-feszültség, szegény északi sarkon bolygó No12