Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

s így felmenti a felelősség alól, s melynek megkönnyebbülten engedhet. Megfogta a bőröndje fogóját, és kivette a kezéből. — Segítek ... — Odakünn a megállókon lassan elindult egy éjszakai gyors, nézték, ahogy ablakai elvonulnak a kijárat nyílása előtt. Aztán Morvái elindult, és Török Ilona szótlanul ment utána. Várakozó szorongással feladta önmagát. A poggyászmegőrző előtt Morvái elővette a táskából igelit esőköpenyét, a lány könnyű porköpenyt hagyott magánál. Kézitáskáját karjára akasztotta. Megnézték a menetrendben a hajnali gyorsot, fél hatkor indul Liberec felé. — Nyolc óra időnk van a prágai éjszakában... — mondta jókedvűen Morvái. Az állomás előtti fényben, melynek hátterében egy park fáinak sötét lombbálványai meredeztek, a lány határozatlanul belekarolt, s ő könyökkel magához szorította a karját. Az éjszaka langyos, de csillagokat nem látnak, és néha apró esőcseppek hullnak a homlokukra. Prágai eső, mondja halkan Török Ilona. A Vencel tér felé sétáltak, csörömpölő villamosok rohantak el mellettük, s az utcai lámpák fehér fényt hullattak rájuk, mely mulatságosan megsziirkítette arcukat. Morvái erősebben szorította a lány karját, és megkérdezte: — Hová megyünk? — Tanulmányozni a prágai éjszakát... — felelte játékosan. Meglepetten figyelte a lányt, akit az új élmény izgalommal és belső feszültséggel töltött meg, mozdulatai felgyorsultak, szeme ragyogott elragadtatásában ... Most mindenről megfeledkezett, elfelejtette a faluját, a szüleit, az otthoni szokásokat és intelmeket, és úgy érzi, nagyszerű kalandot él át. Megérintette és puhán végigsimította a szabadság és felelőtlenség szele. Tehetetlen és könnyen sebezhető most, elvakították a prágai éjszaka fényei, mert előzmények nélkül villantak bele vágyakkal teli életébe. Gyerek, csodálkozik a világon, ámul, és megfeledkezik önmagáról. Egyre jobban tetszett neki Török Ilona, és már másképpen 93.