Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

ő érzi magát kényelmetlenül, nem az, aki kérdezett. A lány közvetlenül válaszolgatott. Elmondta, ihogy Észak-Csehországba utazik, néhány vele egykorú lány a falujukból ott dolgozik egy szövőgyárban. Nos, hát ő is megy. Azonnal kap munkát , és lakást is. A lányok jól keresnek, s azt írták, hogy az élet érdekesebb és változatosabb ott, mint odahaza. — Otthon nincs más, csak unalom. Nem bírok már unatkozni, meguntam az unatkozást... — Elhagyott vidéken lakhat. Űt is visz arrafelé? ... — Visz bizony. Autóbusz jár hozzánk reggel, este, aztán visszamegy ... — Gyerekkoromból emlékszem egy csodálatos autóbuszra, beolvasztásra váró, öreg tragacs volt. Nagyobb emelkedőkön kiszálltunk belőle és toltuk, Ihogy újra elinduljon. Azt is kétszer láttuk naponta. Rekedten dudált, amikor érkezett. — A miénket nem kell tolni, de ez is dudál, amikor érkezik. S a dudálása jelzi az időt. — Pontosan jelzi? ... — Gyakran késik, ha várnia .kell valakire a városban, de nem számít a késése, mert senkinek sem fontos a faluban, hogy mennyi a pontos idő ... Egyre érdekesebbnek találta a lányt, közvetlenségében és bizalmában volt valami megkapóan emberi. Tárgyilagosan megállapította,, hogy nem .kívánja, nem kelt benne vágyakat, még annyit sem, .mint első pillantásra egy jó alakú nő az utcán vagy a villamoson. Szinte úgy beszélget vele, mint egy gyerekkel, érdeklődés és érdektelenség határán. S arra akár meg is esküdött volna azonnal, ihogy nem akar tőle semmit, de mindjárt, ahogy ezt gondolta, azonnal megesküdött volna arra is, Ihogy mégis akar tőle valamit: éreztetni akarja a fölényét vele szemben. Okos szavai ellenére nyilvánvaló, hogy buta kis teremtés,, aki úgy tájékozódik tapogatózva a nagyvilágban, mint a vak ember a forgalmas városi utcán. S a beszélgetésük során mondatonként és képenként alakult ki előtte a lány egyénisége és életkörnyezete. A délszlovákiai falu mozdulatlansága, a szigorú és erkölcsös 88.