Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

A játék szabályai szerint összeállították a köszöntő számait. S amikor tizenegy órakor Morvái elrohant megírni az összekötő szöveget, arra gondolt, hogy ezt a nőt minden idegszálával akarja magának, minden közelebbi minősítés nélkül a magáénak akarja tudni, és egyszer bizonyára megszerzi. Háromnegyed óirát kopogott az írógépen, és még tizenkettő előtt bevitte munkája eredményét a rovatvezetőnek. Egyre erősödő bűntudatot érzett a zeneszámok miatt, megsejtette, hogy a nő varázsának és játékos kedvének hatása alatt esztelenséget tett, de nem volt benne egészen biztos, és azzal biztatta magát, hogy eredeti és ötletes köszöntőt állított össze, valami szokatlant... Várta, mi történik. S nem is kellett sokáig várnia, mert a rovatvezető rövid idő múlva felibődült szóbájában, és dúlt arccal megjelent az ajtóban. — Moirvai! Balsejtelmek alatt roskadozva ment be a rovatvezetőhöz, és zavartan állt meg asztala előtt. A rovatvezető nagyokat fújva járt fel-alá a szobában. — Ide figyeljen! Maga megbolondult? Engem gúnyol, vagy a szövetkezeti dolgozókat nézi gyengeel m é j írnek? Morvái csak dadogott. — Mit akar ezekkel a kakasokkal... mi köze ezekhez J. Iluska baromfigondozónak? És mi az, hogy „Amikor majd nem leszek már"? ... Mi akar ez lenni, magyarázza meg nekem! Morvái topogott, és zavarosan magyarázta, hogy ezt átvitt értelemben, humoros aláfestéssel, játékosan kell venni, és semmi esetre sem komolyan, szó szerint... S erre a rovatvezető hatalmasat kiáltott, mint akit halálra sebeztek. Mi politikát csinálunk, Morvái, a dalok mögött is politika rejtőzik, társadalomépítés, a szocialista embert neveljük, és az ellenség minden kétértelműségre odafigyel, s maga játszani akar? ... Morvái ment új zenét keresni, dühösnek és rosszkedvűnek tettette magát a nő előtt, pedig valójában örült, hogy újra látja és beszél vele, gyorsan dolgozott, sok szöveg 76.