Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág
Vajúdó parasztvilág
tartott, de gyöngytyúkjai már voltak a negyvenes években, még gyerekkoromban. Nagyszájú, 'hangos madarak voltak, jó repülők, gyakran a harmadik szomszédból kellett őket hazakergetni, mert nem bírták az udvar szűk terét, ha felrepültek, mint a fácánok fúrták magukat a magasba, és nem szívesen szálltak le. Félig vadmadarak voltak. Kedves szokásuk volt, hogy felrepültek a kerítésre és rikácsoltak. Díihösítették az embereket. Anyáimnak most is van két gyöngy tyúkcsibáje, de még csak fogolynagyságúak, fürgén cikáznak a lassú mozgású tyúkok és libák között, és a japán kacsákkal barátkoznak. Érdekes, hogy a baromfiudvar valamilyen módon rendkívüli vagy szokatlan, tehát egy kissé egzotikus állatai összetartanak, egymással társulnak, és állandóan a konyha ikörül sündörögnek, mintha egyedül nem tudnák .megkeresni a táplálékukat. Más a viszonyuk a gazdasszonyhoz, bensőségesebb és kötöttebb, talán kiváltságosaknak érzik magukat, és megkülönböztetett bánásmódra tartanak igényt. Pedig kevesebb hasznot hajtanak, mint az egyéb, becsületes és jámborul igénytelein, paraszti udvarílakók, a buta fehér ludak, a tucatszámra kapirgáló barnapiros tyúkok és az izmos, kendermagas kakasok. Egyéb számkivetettek is ösztönösen a nyári konyha felé, a gazdasszony megkülönböztetett figyelmének és jóindulatának irányába igazodnak. Az ólak felöl előbilleg a beteg csorű liba, és halkan, alázatosan beszélgetni kezd velünk. A szánalmas külsejű fehér libának elferdült, nyomorult csőrt adott a sors, alsó és fölső csőrkávája nem fedi egymást, horgassá görbültek, és az aszimmetrikus kányacsőrszerű kávák közül kilóg a nyomorék állat nyelve. A nyelv kifityegő része piszkos lés használhatatlan, elhalt beteg testrész, teljesen érzéketlen, s a liba nem tudja a csőrével felszedni táplálékát a földről, képtelen enni, és állandóan a végzetes legyengülés, az éhhalál lehetőségének az árnyékában él. Csak úgy tud enni, ha anyám szakajtóval teszi elébe a szemet, ilyenkor fékevesztett mohósággal ütögeti fejét a kukoricaszemek aranyába, fuldokolva kebelezné be a szakajtó tartalmát, megenné szegény a fél világot, de torz csőréből kihullnak a kukoricaszemek, három-négyszer kell beleütnie fejét a szakajtóba, 32 Szabadesés 497
