Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Vajúdó parasztvilág

lyezést. A szerszám-fának meghagyott vastag gömbfák egymás mellett, a vékonyabbak rakáson (hevertek, a felfűrészelt ölfal „kalitkába" rakva, a 'kemencefűtő ág félméteres darabokra aprózva és szalmakötéllel kötegekbe kötve, boglyákba rakva (az aprófa. A felaprított ág iés az aprófa a ház melegségét idézte. lEbbe az idillbe a vékonyabb, Ifelfűrészelésre váró tűzifatörzsek rakása is belesimult, de a legimpozánsabbak, már-már tragikusan méltóságosak a nyolc-tíz méter hosszú, emberderéknál is vastagabb iszálfák, a tölgyek és bükkök voltak, amelyeket nagyapám hagyott meg, mert tervei voltak velük. Valamit faragni vagy csináltatni akart belőlük, de keveset beszélt arról, hogy mit; ő tudja, ezért (úgy döntött, hogy inam kell fölfűrészelni, hadd érjenek és száradjanak. S a feldarabolva is méltóságos szálfákat — akárcsak a trágyát hordó parasztembert — fújta a szél, verte az eső, szívta a fagy és befedte a hó, amíg ki nem szikkadtak, sejtjeik acélossá nem merevültek. ,Akkor a nagyapám elővette őket, és megvalósította a terveit. iNagyfűrésszel fűrészelte, szekercével faragta, születővel (széles élű faragóbalta) egyengette a felületüket, aztán gyalulta, faragókéssel, vésővel formálta, asztalosfűrésszel alakította, amíg új épületrészek, leeresztek (ferde tetejű nyitott fészerek), sopák oszlopai, tömör padok és munkaasztalok, székek, gazdasági felszerelési tárgyak és szerszámnyelek nem lettek belőlük. De az apámra más idők jöttek, ő már nem valósíthatta meg a félretett szálfáikkal a terveit. Veterán, toronymagas tölgyet vágtunk ki a háború utáni második éven az úrbéri (erdőben, apám szerencsés keze húzta ki a fekete kalapból a cédulát, amelyik a tölgy birtoklását jelentette. Két napig tartott, amíg kiástuk a gyökereit, és baltával sorra átvágtuk őket, s a toronymagas tölgyfa, az erdő óriása mennydörgő robajjal végre a földre zuhant. Egy napig fűrészeltük le törzsét a gyökeréről, a gyökérzet fölött három ember ha átérte a ráncos törzset. Két tízméteres, egyenes szálfa — amilyen a faluban még kevés volt — tellett ki a törzséből, azonkívül nagyon sok tüzelőfa és ág. A két szálfát apám u'gyanúgy eltette egy félreeső helyen, az orgonasövény mellett, ahogy a nagyapám tette, hogy a vastagabból lovas szánt ffa22 Szabadesés 337