Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

élt, mint férfi. A nők harcot vívtak a férfiakért, s azok elbizakodottak és erőszakosak voltak. Önzők a végtelenségig. A falumbéli lányok egy fiútársasággal szórakoztak. Én egy ideig magányosan jártam, amíg egyszer elhívtak táncolni, s az egyik fiú érdeklődni kezdett irántam. Azon az éjszakán hazakísért, és mindjárt meg is akart kapni, de nem tudott. Később a lányok elmesélték, hogy amikor a fiúk megtudták, hogy még nem voltam férfival, fogadásokat kötöttek, hogy melyikük kap meg először. Sorba jártak utánam, és mind erőszakos volt. Azt mondtam nekik, hogy otthon vőlegényem van, és nem akarok járni senkivel. Ekkor hívtalak. Te :nem jöttél, s én újra elmentem velük, mert kinevettek a visszahúzódásomért. És akkor leitattak, és az egyik erőszakkal megkapott. Nem tudom, hogyan törtéint, nem emlékszem rá. De azután már nem állhattam ellent neki, mert durva volt hozzám, és többször megütött. Féltem tőle. S nem volt senki, aki megvédett volna, nem menekülhettem előle, a lányok biztattak, hogy ne legyek buta, és megfenyegettek, hogy ha nem tartok velük, elmondják otthcn a dolgot. Nem menekülhettem, valami kényszer körülfogott, és nem tudtam szabadulni, mert rájöttem, hogy ez a rosszindulatú kör a környezetem. Az ottani életem. El kellett jönnöm. — Igy hát menekülsz... S magad elől hová, merre? .. . — Magam elől nem menekülök. Nincs miért. Nem vagyok bűnös. — Hát persze ... Semmi különös nem történt. — Körülöttem annyira nem törődtek a lányok azzal, hogy érintetlenek maradjanak. Te olyan feleséget akarsz, akinek az első férfi vagy az életében? — Nem... Soha oem akartam liilyen feleséget. Ismerem az életet,, és nincsenek előítéleteim. Én is gondoltam arra, hogy Prágáiban az enyém leszel, csak a körülmények nem kedveztek. S egyáltalán... senki másnál nem törődnék a férfiakkal, akiknek szerep jutott az életében. De te más vagy... te szimbólum voltál az életemben. Megérted ezt? — Nem értem ... én nő akartam lenni az életedben. Én semmiről sem tehetek. Elmentem hazulról, mert egyedül éreztem magam, tartalmatlan volt az életem, unatkoztam. 309.