Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág
Szabadesés
tukba állt, bízhatnak benne; bőven ontotta a meleget. Morvái leoltotta a villanyt, s a falakon fények és árnyak villózó játéka kelt életre, az öreg kályha résein, repedésein nyugtalan vörös fények bújtak elő, és átdöfködték a mozdulatlan sötétet. Életmelegséggel és mozgással telt meg a szoba. Morvái a kályha közelébe vezette Török Ilonát — itt közvetlenül és erősen érezték a hőhullámokat —, és. megcsókolta a nyakát, a haját, a száját, egymáshoz simultak, és hosszan csókolóztak a vibráló fényben. S közben kérdéseket suttogott a fülébe; emlékszik még a prágai éjszakára, a záporra, az ittasságára és a két rendőrre? — s a lány suttogva válaszolta: igen . .. igen ... igen ... mindenre emlékszik, sokáig nem felejti efl... Ogy töltött ,mé,g egyszer a borból, hogy nem gyújtotta fel a villanyt, újra ittak és csókolóztak. S akkor Morvaiban elégedettség és büszkeség támadt, mely megbékítette a világgal, s a lelkén eláramló nyugalomról hírt akart adni valakinek. Indokolatlan ötlet volt, de kényszerítő erejű,, nem tudott ellenállni neki... talán ez a boldogság, ritka érzés, más is tudja meg, hogy elégedett, valaki, akárki, aki a közelben van, és elérhető, tudja meg, hogy ő most boldognak érzi magát... — Gyere, bemutatlak a Nagyasszonynak! A lány ellenkezés nélkül ment vele, semmit sem kérdezett, rábízta magát. A sötét udvaron megfogta a kezét, úgy vezette. Széplakyné előszobájában tapogatózva botorkáltak, és keresték az ajtót. Morvái bekopogott. Az első kopogásra nem érkezett válasz, mintha a háziasszony hallucinációnak vélte volna a kopogást; a másodikra halkan engedélyezte, hogy belépjenek. Pongyolában ült az ablak mellett a fotelban, és olvasott. Ahogy beléptek, szívélyes mosollyal felkelt és elébük ment. — Örülök, hogy meglátogatott... — és kutató tekintettel a lányra nézett, mintha neki mondaná, pedig nem ismerte. — Asszonyom, engedje meg, hogy bemutassam a menyasszonyomat. — Ö ... igazán nagyon örülök. Gratulálok. Valóiban örült nekik, leültette őket, és kávét főzött. 303.
